Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megnövelte Obama a kiberbiztonságra szánt pénzt a költségvetési tervezetben

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. február 10. 22:52

Barack Obama február 9-én, kedden terjesztette elő és küldte át a kongresszusnak a 2017-es pénzügyi évre vonatkozó költségvetési tervet. Ebben különös figyelmet szentelt – és magas összeget kért – a kiberbiztonságra.

Miután a hírszerzés legfőbb tisztségviselője figyelmeztette a kongresszus törvényhozóit, hogy az Egyesült Államok biztonsága számára a közeljövő legnagyobb kihívásai közé tartoznak a számítógépes támadások, Obama elnök a korábbiakhoz képest harmincöt százalékkal magasabb összeget, tizenkilenc milliárd dollárt kért a kongresszustól a kiberbiztonság garantálására. A költségvetési tervnek ez az eleme bizonyosan „átmegy" majd a szavazáson, ebben az ügyben ugyanis kétpárti egyetértés uralkodik a washingtoni törvényhozásban.

James Clapper, az amerikai hírszerzés legfőbb vezetője – a tizenhat amerikai hírszerző szolgálatot összefogó nemzeti hírszerzés igazgatója – a kongresszusban éppen kedden figyelmeztette ismételten a honatyákat arra, hogy „a számítógépes támadások az Egyesült Államok kormányzati rendszere és polgári struktúrák széleskörű sebezhetőségéhez vezethetnek".

Az elnök kedden közölte is: már tárgyalt erről a képviselőház republikánus elnökével, Paul Ryannel, s aláírta azt az elnöki rendeletet is, amellyel létrehozzák a magánadatok védelmét szolgáló állandó szövetségi tanácsot.
Barack Obama a The Wall Street Journal keddi számában megjelent cikkében érvel a kiberbiztonság erősítése mellett. Az elnök szerint teljesen fel kell újítani a szövetségi kormányzat számítógépes rendszereit, mert túlságosan régiek. Cikkében meg is nevezi Kínát és Oroszországot, ahonnan hackerek figyelik az amerikai védelmi minisztériummal szerződéses viszonyban álló cégek számítógépes rendszereit. Utalt az elnök a Sony ellen 2014-ben elkövetett észak-koreai számítógépes támadásra, amely több ezer számítógépet tett tönkre, az adatbázisával együtt.

Az elmúlt években – írja Obama – több mint százmillió amerikai személyes információi – hitelkártyaszámok, vagy orvosi adatok – estek számítógépes támadások áldozatául.
Az elnök a cikkben gyors cselekvést ígér, mivel megítélése szerint a veszély sürgető, s az amerikai gazdaságra és nemzetbiztonságra nézve is fenyegető. A hackerek ugyanis egyre kifinomultabb módszerekkel támadnak.
Egyúttal azt ígérte, hogy minden amerikai állampolgárnak megteremtik az alapvető internetes biztonságot.

Mindehhez Barack Obama három eszközt javasolt: hárommilliárd dolláros alapot a szövetségi kormányzat számítógépes rendszerének azonnali korszerűsítéséhez, számítógépes szakemberekből álló kormányzati testület felállítását és számítógépes szakemberek képzéséhez ösztöndíjakat, illetve kedvezményes tandíj-hiteleket, valamint szoros együttműködés kialakítását a magánszektorral. Tervbe vette az amerikai kormányzat egy országos tesztlaboratórium létrehozását is, ahol a különböző cégek szimulált támadások segítségével próbálhatják ki a saját rendszerük biztonságosságát.
Obama bejelentette azt is, hogy kétpárti bizottságot hoznak létre az országos kiberbiztonság erősítésére, illetve ennek elősegítésére.