Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megölték a NATO öt katonáját Afganisztánban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. június 10. 18:59

Feltehetően szélsőségesek támadásában életét vesztette a NATO öt katonája Afganisztán déli részén – közölte június 10-én, kedden az észak-atlanti szervezet.

A támadás részletei egyelőre nem ismeretesek, csupán annyit lehet tudni, hogy az incidens hétfőn történt. Nem derült ki még az sem, hogy mely ország NATO-katonái haltak meg; a szövetség gyakorlata szerint ezt az érintett tagország közli majd.

Afganisztánban a NATO 36 katonája halt meg már idén, ebből csak júniusban nyolc. Az amerikai irányítás alatt álló erők veszteségi adatai csökkenő tendenciát mutatnak, ennek oka minden bizonnyal az, hogy a szövetségesek kivonják erőiket a közép-ázsiai országból, átengedve az afgán kormányhadseregnek és rendőrségnek a feladatot, hogy felvegyék a küzdelmet a tálib felkelőkkel.

A NATO összes harcoló egysége az év végéig elhagyja Afganisztánt.