Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megölték a Vilajat Kavkaz vezetőjét

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. december 5. 21:29

Megölték szombaton az Iszlám Állam terrorszervezet észak-kaukázusi csoportjának, a Vilajat Kavkaznak számos oroszországi támadásért felelős vezetőjét – közölte az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB). 

Az FSZB vasárnap hajnalban közzétett közleménye szerint az IÁ-hoz kötődő, Dagesztánban székelő csoport vezetőjét, az 1981-ben született Rusztam Magomedovics Aszelgyerovot, más nevén Abu Muhammadot és belső körének négy tagját egy különleges művelet során a dagesztáni főváros, Mahacskala közelében, Talgi településen ölték meg.

Az orosz hatóságok szerint több terrortámadás mellett Aszelgyerov állt a 2013. december 29-én, a volgográdi pályaudvaron elkövetett öngyilkos merénylet, valamint az egy nappal későbbi, egy trolibusz ellen végrehajtott robbantás mögött. A véres merényletekben több mint harminc ember vesztette életét.

Az FSZB hozzátette: Aszelgyerov egyike volt azoknak a szélsőségeseknek, akik 2014-ben elsőként fogadtak hűséget az Iszlám Államnak. A főként Irakban és Szíriában tevékenykedő terrorcsoport vezetői 2015 júniusában jelentették be, hogy Aszelgyerov vezetésével létrehozták a Vilajat Kavkaz nevű szervezetet Oroszországban.

A terrorista vezér kiiktatásával végződő szombati akciónak nincsenek sem civil, sem hatósági áldozatai – tette hozzá a szövetségi szolgálat.