Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megölték az egyik legveszélyesebb dzsihadista vezért Tunéziában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. május 21. 9:06

A tunéziai hadsereg végzett az Iszlám Állam helyi ágának egyik legveszélyesebb dzsihadista vezérével – jelentette be május 19-én, csütörtökön az észak-afrikai ország védelmi minisztériuma.

Szejfeddín Dzsameli, aki ismert Abu Káká néven is, a Zsund al-Hiláfá nevű csoport egyik vezetője volt. A terrorista vezért egy éjszakai rajtaütésen ölték meg egy elit katonai egység tagjai az ország központi részében. A razzián fegyvereket is lefoglaltak a hatóságok.

Tunéziában Zin el-Abidin ben Ali egykori államfő 2011-es elűzése óta megnőtt a fegyveres dzsihadista mozgalmak jelenléte. Az Iszlám Állam tavaly három súlyos terrortámadást hajtott végre, amelyekben összesen hetvenkét ember halt meg.

A katari látogatáson tartózkodó Bédzsi Káid esz-Szebszi tunéziai köztársasági elnök csütörtökön elmondta: országának a dzsihadisták elleni harc eddig nagyjából 3,5 milliárd euróba került. A pénzt „jobb lett volna a gazdaságba fektetni, de a jelenlegi körülmények között szükséges, hogy a terror elleni harc és a biztonság szavatolása elsőbbséget élvezzen" – magyarázta.

Március 7-én iszlamisták ütöttek rajta a tunéziai hadsereg és rendőrség ellenőrzőpontjain és laktanyáin a Líbiával szomszédos területen, az összecsapásokban legalább 45-en haltak meg, köztük 13 katona és hét civil is.

Tavaly márciusban pedig a tuniszi Bardo Múzeumban 20 turistával és egy rendőrrel végeztek szélsőségesek, míg június végén Szúsza strandján 38 külföldi turistát ölt meg egyetlen támadó.