Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megölték az Iszlám Állam több parancsnokát

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. március 20. 17:35

Egy iraki katonai forrás szerint Moszulban egy légitámadásban meghalt az Iszlám Állam terrorszervezet hat jelentős parancsnoka, mindannyian külföldiek.

A katonai hírszerzés március 19-ei, vasárnapi közleménye szerint a február óta ostromlott nyugati városrészben elesett az iszlamista harcosok „hat kiemelkedő vezetője". Egyik Oroszországból származott, egy másik szíriai francia állampolgár, egy török, kettő marokkói, a hatodik pedig Nagy-Britanniában élő algériai volt.

A közleményben nem szerepel, hogy a légitámadást az iraki hadsereg hajtotta-e végre, vagy az Egyesült Államok vezetésével az Iszlám Állam ellen harcoló koalíció légiereje, amely Moszulnál az iraki erőket támogatja.

A kormányerők és a velük szövetséges milíciák február 19-én kezdték meg a Tigris-folyó nyugati partján fekvő városrész ostromát, miután a keleti partot már visszafoglalták a dzsihadistáktól.