Megtalálták az eltűnt algériai repülőgép roncsait
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2014. július 25. 7:50Francia katonák megtalálták a július 24-én, csütörtök hajnalban eltűnt algériai utasszállító repülőgép roncsait Maliban – jelentette honlapján a BBC brit közszolgálati adó a BFMTV francia tévécsatorna jelentésére hivatkozva.
Az Air Algérie légitársaság AH 5017-es számú, Ouagadougouból Algírba tartó járatával a felszállás után mintegy 40 perccel szakadt meg a légi irányítás kapcsolata. A gép pilótái nem sokkal korábban „vihar miatt" a járat útvonalának modósítását kérték.
Az utasszállítón 110 utas volt, köztük 51 francia állampolgár, a hatfős személyzet minden tagja spanyol állampolgár.
Az ouagadougoui repülőtér honlapja szerint az utasszállító roncsait Maliban, a Gao és Kidal városok közötti nehezen megközelíthető sivatagos területen találták meg.
Az AFP francia hírügynökség egy burkinai vezérkari tisztségviselőre hivatkozva azt írta, hogy egy szemtanú látta lezuhanni a gépet a Mali északi részén lévő Gossi körzetében. A település mintegy 100 kilométerrel délnyugatra található Gaótól, Észak-Mali legnagyobb városától. Gilbert Diendiéré tábornok azt is elmondta, hogy a radarképeken látható, hogy a repülőgép letért a pályájáról egy vihar miatt.
A francia légierő két Mirage-2000 típusú vadászgéppel látott neki a repülő felkutatásához.
Laurent Fabius francia külügyminiszter csütörtök este a France 2 közszolgálati televíziónak nyilatkozva a repülőgép lezuhanásának okával kapcsolatban azt mondta, hogy nem lehet kizárni semmilyen lehetőséget, így azt sem, hogy terrorcselekmény történt.
Az Air Algérie a Swiftair spanyol légitársaságtól lízingelte az MD-83 típusú gépet. A Swiftair csütörtökön közölte: a repülőt kedden ellenőrizte Marseille-ban a francia légügyi főigazgatóság (DGAC), és az eljárás során semmilyen problémát nem talált.
A francia elnöki hivatal és a mali hatóságok is megerősítették július 25-ére, péntekre virradóra, hogy Maliban, a Burkina Faso-i határ közelében megtalálták az előző nap eltűnt algériai utasszállító gép roncsait.
Francois Hollande francia elnök tájékoztatása szerint a gép roncsait egyértelműen azonosították, jóllehet a géptest darabokra hullott szét.
„Egy francia katonai egység indult útnak, hogy biztosítsa a helyszínt, és összegyűjtse az első információkat" – áll az elnöki hivatal közleményében, amely szerint a roncsokat Mali területén, a Burkina Faso-i határ közelében fekvő Gossi település környékén találták meg.
A katasztrófa kivizsgálására alakult Burkina Faso-i válságstáb vezetője, Gilbert Diendere tábornok azt mondta, hogy a helyszínen szanaszét heverő roncsok teljesen kiégtek, és ugyanez elmondható a holttestekről is.
A mali tévé éjszakai híradásában arról számolt be, hogy az ország államfője, Ibrahim Boubacar Keita pénteken személyesen keresi fel a tragédia helyszínét.
A BBC már csütörtökön hírt adott a BFMTV francia tévécsatorna jelentésére hivatkozva arról, hogy francia katonák megtalálták a csütörtök hajnalban eltűnt algériai gép roncsait, de a lezuhanás pontos helyét nem közölte, és ezzel kapcsolatosan egymásnak ellentmondó hírek láttak napvilágot.