Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megtalálták három párizsi merénylő adatlapját az Iszlám Állam kiszivárgott személyzeti nyilvántartásában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. március 12. 16:00

A tavaly novemberi párizsi vérengzések három elkövetőjének személyi adatlapját is megtalálták a magát Iszlám Államnak (IÁ) nevező terrorszervezetnek a napokban kiszivárgott személyzeti nyilvántartásában – jelentette március 11-én, pénteken egy német oknyomozó újságíró csoport.

Az IÁ úgynevezett határrendészeti hatóságának iratai között van Samy Amimour, Ismael Omar Mostefai und Fouad Mohamed Aggad személyi lapja. Ők a párizsi Bataclan koncertteremben tavaly november 13-án rendezett, 90 ember életét kioltó vérfürdő elkövetői. Mindhárman meghaltak a rendőri beavatkozás során, ketten felrobbantották magukat, egy terroristát pedig a kommandósok öltek meg.

A Südduetsche Zeitung című lap és két regionális közszolgálati műsorszolgáltató társaság, az NDR és a WDR közös tényfeltáró munkacsoportja szerint a három francia állampolgár több társukkal együtt 2013. december 18-án jelentkezett belépésre az IÁ által ellenőrzött területre a Szíria északnyugati részén fekvő Atmehnél.
Akkor töltötték ki a 23 kérdésből álló kérdőívet, amelyen egyebek között az a kérdés szerepel, hogy a harcos és az öngyilkos merénylő pozíció közül melyiket választják. Mindhárman harcosnak jelentkeztek.

Az IÁ-tól szerzett dokumentumokban feltűnik a párizsi merényletsorozat egyik kitervelőjeként számon tartott – a támadások után agyonlőtt – Abdelhamid Abaaoud neve is. Őt jelölte meg „kezesként" egy fiatal belga IÁ-önkéntes, aki vélhetően szoros kapcsolatban állt a merényletsorozat szökésben lévő másik főszervezőjével, Salah Abdeslammal.
Az iratok között van Charaffe el-Mouadan adatlapja is, akit a Batalcanban gyilkoló terroristák szemtanúk beszámolói szerint emlegettek a támadás közben, és kapcsolatba akartak lépni vele.

Az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció tavaly december végén bejelentette, hogy a francia állampolgár Szíria területén meghalt az IÁ ellen harcoló erők egy légicsapásában.

Az IÁ-tól szerzett dokumentumokról a Sky News brit hírtelevízió szerdán azt jelentette, hogy 22 ezer önkéntes adatlapjáról van szó. A Südduetsche Zeitung, az NDR és a WDR tényfeltáró csoportja szerint valóban nagyjából 22 ezer – 2013-ból és 2014-ből származó – dokumentum került ki a terrorszervezettől, de számos adatlapból két példány van, így jóval kevesebb emberről, valószínűleg csak néhány ezer önkéntesről vannak információk az anyagban. Az iratok feldolgozása még nem ért véget.
A francia fővárosban hét helyszínen elkövetett merényletsorozatnak százharminc halálos áldozata volt.