Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Merénylet és lövöldözés Isztambulban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. augusztus 10. 19:53

Robbantásos merényletet követtek el egy isztambuli rendőrségi épület ellen, a támadásban öt rendőr és két civil is megsebesült – jelentette augusztus 9-én, vasárnap este az Anadolu állami hírügynökség.

A város Sultanbeyli negyedében végrehajtott robbantás nyomán kigyulladt és súlyosan megrongálódott a kétemeletes rendőrségi épület. A magánkézben lévő Dogan hírügynökség beszámolója szerint a detonáció megrongált több szomszédos házat és mintegy húsz, a közelben parkoló gépkocsit is.
Egyelőre senki sem vállalta magára a merényletet, a támadást azonban egy olyan időszakban követték el, amikor kiújultak az összecsapások a török biztonsági erők és a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) fegyveres lázadói között. A Hürriyet című napilap szerint a rendőrségi épület közelében összegyűlt emberek a PKK elleni jelszavakat skandáltak.

A robbantás mögött ugyanakkor iszlám szélsőségesek is állhatnak, miután Törökország hosszas vonakodás után – a 32 halálos áldozatot követelő suruci merénylet hatására – július 24-én légicsapásokat indított az Iszlám Állam szervezetének szíriai állásai ellen, és beleegyezett abba, hogy amerikai harci gépek az Iszlám Állam erői elleni csapásokhoz használhassák a szíriai határ közelében lévő incirliki légi támaszpontot.

* * *

Lövéseket adtak le augusztus 10-én, hétfő reggel Isztambulban az amerikai konzulátus épületére, a rendőrség viszonozta a tüzet, a két támadó pedig elmenekült. Az incidensben senki nem sebesült meg.

A Cihan hírügynökség úgy értesült, hogy egy férfi és egy nő lehet a tettes. Sajtójelentések szerint egy gyanúsítottat már őrizetbe vettek.

A török kormány a múlt hónapban összehangolt hadjáratot indított a terrorizmus ellen. Azóta a biztonsági erők az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet észak-szíriai állásai mellett a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) észak-iraki létesítményeit is támadják, illetve Ankara beleegyezett abba, hogy amerikai harci gépek az Iszlám Állam elleni csapásokhoz használhassák a szíriai határ közelében lévő incirliki légi támaszpontot.

Az amerikai hadsereg vasárnap jelentette be, hogy megérkezett hat F-16-os vadászbombázó a török bázisra.

Törökországban a terrorellenes fellépés során az utóbbi hetekben több száz embert vettek őrizetbe, köztük a szélsőbaloldali Forradalmi Népfelszabadító Párt-Front (DHKP-C) egyes tagjait is. Utóbbi csoport műve volt az ankarai amerikai nagykövetség ellen 2013-ban elkövetett öngyilkos merénylet, amelyben életét vesztette egy török biztonsági őr.