Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Mike Pompeo a terroristák visszafogadására szólította fel a terrorellenes nemzetközi koalíció tagjait

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2019. november 16. 10:53

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter a terrorellenes nemzetközi koalíció Washingtonban november 14-én, csütörtökön megkezdődött konferenciáján felszólította a koalíció tagjait, hogy fogadják vissza az Iszlám Állam dzsihadistáit.

Az amerikai diplomácia irányítója a globális koalíció konferenciáját megnyitó beszédében úgy fogalmazott: „a koalíció tagjai kötelesek visszafogadni a többezernyi külföldi terroristát, akit elfogtunk, és felelősségre kell vonniuk őket az elkövetett atrocitásokért".

Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet – amely csaknem teljesen teret vesztett Irakban és Szíriában – mintegy tízezer dzsihadistáját ejtették foglyul, és további több tízezernyi családtagjukat őrzik elsősorban északkelet-szíriai börtönökben és gyűjtőtáborokban. Washington régóta sürgeti, hogy ezeket a terroristákat és a családtagjaikat fogadják vissza azok az országok, ahonnan csatlakoztak a terrorszervezethez.

Beszédében az amerikai külügyminiszter azt is szorgalmazta, hogy a terrorellenes koalíció tagjai segítsenek az iraki infrastruktúra helyreállításának, illetve újraépítésének finanszírozásában. „Segítségre van szükségünk, csakúgy, mint Szíria északkeleti részén" – fogalmazott. Mike Pompeo leszögezte azt is, hogy az Iszlám Államra ugyan sikerült csapást mérni Irakban és Szíriában, de növekszik az aggodalom a Nyugat-Afrikában és a Szahel-övezet államaiban egyre fenyegetőbb terrorveszély miatt. Bejelentette, hogy Washington külön koalíció létrehozásán gondolkodik, amely kifejezetten ezekre a térségekre összpontosítaná figyelmét.

A konferencián – amelyen a globális koalícióban részt vevő országok külügyminiszterei vannak jelen – beszédet mondott Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára is. Stoltenberg arra figyelmeztetett, hogy a terroristák elleni harc még nem ért véget. „Az Iszlám Állam még mindig fenyegetést jelent, az északkelet-szíriai helyzet továbbra is bizonytalan és nagyon nehéz "– jelentette ki a NATO-főtitkár.

A konferencia utáni sajtótájékoztatón Nathan Sales, a terrorellenes küzdelem amerikai koordinátora reagált azokra a tagállami felvetésekre, hogy a külföldi dzsihadistákat országaiknak nem kellene visszafogadniuk, hanem Irakban kellene őket felelősségre vonni. Sales leszögezte: ez a felvetés a globális koalíció egyes európai tagállamainak részéről felelőtlenség és tisztességtelenség Irakkal szemben. Az amerikai diplomata Franciaországot nevezte meg mint a dzsihadisták visszafogadását ellenző államot.