Moszkva diplomáciai ellenlépésekre készül Washingtonnal szemben
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2017. július 28. 17:07Moszkva egyebek között 35 amerikai diplomata kiutasításával és a Szerebrjannij Bor zöldövezetben található amerikai üdülőkomplexum lefoglalásával válaszolhat arra, ha az Egyesült Államokban törvényerőre emelkedik az Oroszország ellen új szankciókat bevezető törvénytervezet – közölte külügyminisztériumi forrásokra hivatkozva július 27-én, csütörtökön a Kommerszant című gazdasági napilap.
A Kommerszant úgy értesült, hogy Moszkva lefoglaltathatja továbbá az amerikai követségnek a moszkvai Dorozsnaja utcán található raktárát, az angol-amerikai iskola épületét és a Spaso House néven ismert nagyköveti rezidenciát a belvárosi Arbat közelében.
Oroszország emellett az Egyesült Államok számára érzékeny „aszimmetrikus" ellenlépéseket is hozhat.
Moszkva egyebek között Észak-Korea ügyében nehézségeket okozhat Washington számára az ENSZ Biztonsági Tanácsában. Emellett korlátozhatja az amerikai cégek tevékenységét az orosz piacon, valamint a dúsított urántermékek és a titán kivitelét az Egyesült Államokba.
Az amerikai képviselőház kedden fogadott egy el egy törvénytervezetet, amely újabb szankciókat léptetne érvénybe Oroszország, Irán és Észak-Korea ellen. A javaslatot várhatóan még ezen a héten a szenátus is megszavazza, majd a tervezet Donald Trump elnök elé kerül aláírásra. Sarah Huckabee Sanders fehér házi szóvivő szerint Trump alá fogja írni a jogszabályt.
Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő szerdán közölte: a Kreml mindaddig tartózkodik az új amerikai szankciók tartalmi kommentálásától, amíg törvényerőre nem emelkednek. Hozzáfűzte egyúttal, hogy Moszkvában a kétoldalú viszony, a nemzetközi jog és a nemzetközi kereskedelmi viszonyok szempontjából „rendkívül szomorúnak és lehangolónak" látják a törvénytervezet amerikai kongresszusi alsóházi megerősítését.
Peszkov szerint az orosz válaszintézkedésekről Vlagyimir Putyin elnök dönt majd.