Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Moszkva jelentősen növeli katonai jelenlétét a Kuril-szigeteken

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. április 19. 20:43

Moszkva 2016-ra jelentősen megnöveli katonai jelenlétét a Kuril-szigeteken – jelentette be a távol-keleti orosz katonai körzet parancsnoka április 18-án, pénteken egy szahalini katonai tanácskozáson.

Szergej Szurovikin közölte, hogy a Japán és Oroszország között a második világháború óta vita tárgyát képező déli szigetcsoport két tagján, az Iturupon és a Kunasiron 2 éven belül katonai telepeket hoznak létre. A fejlesztési tervet már elfogadták Moszkvában. Hasonló, 2020-ig megvalósuló tervekben gondolkoznak az ugyancsak távol-keleti Szahalin-szigeten.

Szurovikin elmondta, hogy a hadsereg számára több mint 150 létesítményt: lakóházakat és szociális, kulturális intézményeket építenek fel. Felújítják az utakat és a repülőtereket is, valamint a kiképző központokat. Emellett a Kuril-szigeteken állomásozó katonai egységek fegyverzetét is korszerűsítik. Új rakétavédelmi egységeket, hadihajók ellen bevethető komplexumokat és helikoptereket telepítenek a Japánnal szomszédos térségbe.

Az idén ősszel a régióban Vosztok-2014 fedőnevű hadgyakorlatot tartanak, amely érinti a Szahalin-félszigetet és a Kuril-szigeteket is.

Az Ohotszki-tenger és a Csendes-óceán határán található vulkanikus szigetcsoport négy déli tagjára – Kunasirra, Iturupra, Sikotanra és a Habomaira – Japán az orosz cári birodalommal 1855-ben kötött simodai szerződés alapján formál igényt. A Szovjetunió

megszállta a szigeteket Japán második világháborús veresége után, de a szigetország visszaköveteli a Kuril-szigeteket. A vita miatt nem írtak alá békeszerződést a két ország között.

A Krím félsziget Oroszországhoz csatolása japán kormányzati körökben is komoly vihart kavart. Tokió ugyan elítélte Oroszország lépését, de a szigetország vezetése óvakodik a kapcsolatok megromlásától Moszkvával, mert attól tart, hogy az Oroszországgal szembeni fellépése nem csak a javuló japán-orosz viszonyt áshatja alá, hanem a második világháború óta húzódó területi vita rendezését is.

Abe Sindzó japán kormányfő, aki jó kapcsolatokra törekszik Moszkvával, az elmúlt másfél évben ötször találkozott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

Csütörtökön a japán fővárosban viszont bejelentették, hogy határozatlan időre elhalasztották Kisida Fumio japán külügyminiszter áprilisra tervezett oroszországi látogatását. Kormányzati források szerint a döntés mögött Tokió azon félelme áll, hogy a látogatás zavart okozna az amerikai-japán kapcsolatokban.