Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nagyszabású orosz-kínai haditengerészeti gyakorlat kezdődött a Távol-Keleten

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. július 6. 15:16

Kína és Oroszország az eddigi legnagyobb közös haditengerészeti gyakorlatát kezdte meg július 5-én, pénteken a Japán-tengerhez tartozó Nagy Péter-öbölben, ami újabb jele a két ország közötti kapcsolatok erősödésének.

A Közös tenger-2013 elnevezésű, nyolc napig tartó gyakorlaton összesen 18 felszíni hajó, egy tengeralattjáró, három repülőgép, öt hordozókról bevetett helikopter és két különleges alakulat vesz részt. A két nagyhatalom haditengerészete egyebek mellett a tengeralattjáró elleni hadviselést gyakorolja és szimulálja egy ellenséges hajó elfoglalását is.

Kína még soha nem hajtott végre ilyen nagyszabású tengeri hadgyakorlatot egy külföldi partnerrel. A fokozatosan erősödő kínai haditengerészet a közös manőverhez négy rombolóval, két, legújabb generációs rakétahordozó fregattal, és egy támogató hajóval járul hozzá, amelyek hétfőn hajóztak ki a kínai északi flottának otthont adó Csingtao kikötőjéből a Vlagyivosztok közelében található Nagy-Péter-öbölbe. Peking korábban leszögezte, hogy a közös gyakorlatok nem irányulnak egyetlen harmadik ország ellen sem, azok a két szomszédos ország katonai együttműködését igyekeznek erősíteni.

Kína már régóta az egyik fő felvásárlója az orosz fegyvereknek, de a két állam hadserege csak a múlt évtizedben kezdett el közösen gyakorlatozni. A július 12-ig tartó Közös tenger-2013-at július 27-től augusztus 15-ig a Békemisszió-2013 nevű közös terrorelhárító gyakorlat követi az Urál vidéki Cseljabinszkban.

A kínai fegyveres erők igyekeznek szorosabb kapcsolatot kialakítani a régió többi hadseregével is – egyetlen országot, Japánt kivéve. Utóbbival Pekingnek érzékeny vitája van egy kelet-kínai-tengeri lakatlan szigetcsoport hovatartozása miatt.

ína haditengerészete 2008 óta több hajót is vezényelt Szomália partjaihoz, a kalózellenes flottillához, és az utóbbi években egy sor közös regionális hadgyakorlathoz csatlakozott az Indiai- és a Csendes-óceánon, a hadsereg szárazföldi egységei pedig határvédelmi és terrorelhárítási gyakorlatokon vettek részt a hat országot tömörítő Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) égisze alatt.

A régióban legnagyobb súllyal jelen lévő amerikai haditengerészettel való együttműködés korlátozottabb, habár Kína jövőre részt vesz az Egyesült Államok által szervezett, több ország bevonásával zajló Rim of the Pacific (RIMPAC) haditengerészeti gyakorlaton, amely a maga nemében a világon a legnagyobb.