Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

NATO-főtitkár: a szövetség megerősíti szerepvállalását Afganisztánban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. június 30. 8:14

Az észak-atlanti szövetség jelenlétének növelésével megerősíti katonai szerepvállalását Afganisztánban – közölte Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a tagállamok védelmi minisztereinek június 29-i, csütörtöki brüsszeli találkozóján.

A főtitkár elmondta, a béketeremtés és a stabilitás megtartása érdekében a védelmi miniszterek abban egyeztek meg, hogy a katonai szövetség fokozni fogja jelenlétét a terrorizmussal és belső feszültségekkel küzdő közép-ázsiai országban.
Stoltenberg hangsúlyozta, a NATO Afganisztánban tanácsadással és a kiképzéssel nyújt segítséget a helyi kormányerők számára, a kormányellenes muzulmán tálib felkelők elleni harci műveletekben nem vesz részt. A szövetség célja, hogy az afgánok teljes mértékben és önállóan is felelősséget tudjanak vállalni saját országuk biztonságáért.
Kiemelte, 15 ország már ígéretet tett arra, hogy további erőkkel járul hozzá a szövetség afganisztáni katonai jelenlétének megerősítéséhez és a nap folyamán újabb hasonló felajánlásokra számít.
A főtitkár kiemelte, erősíteni kell az afgán védelmi kapacitásokat annak érdekében, hogy az ország soha többé ne legyen biztonságos menedék a nemzetközi terrorizmus számára.

A NATO-tagállamok védelmi miniszterei csütörtöki brüsszeli találkozójukon megbeszélést folytattak a védelmi kiadások méltányos költségterheinek viselésére vonatkozó vállalásokról, a kollektív védelem és elrettentés feladatairól, az Európai Unió és a NATO közötti együttműködésről, valamint a terrorizmus és az egyre gyakoribbá váló kibertámadások elleni küzdelemről.