Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

NATO-hadihajók Litvániában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. május 3. 16:01

NATO-hadihajók érkeztek a nyugat-litvániai Klaipeda kikötőjébe május 2-án, pénteken, Juozas Olekas litván nemzetvédelmi miniszter szerint azzal a céllal, hogy erősítsék a katonai szövetség baltikumi jelenlétét az ukrán válságra adott válaszként.

A tárcavezető úgy nyilatkozott, hogy a NATO meg akarja nyugtatni Litvániát és a többi szövetséges államot a térségben.

„A hadihajók érkezése újabb jele a NATO egységének és szolidaritásának" – mondta Olekas az AFP francia hírügynökségnek, hozzátéve, hogy a szövetség megerősített térségbeli jelenléte „elrettentés" Oroszországgal szemben, amely 40 ezer katonát állomásoztat Ukrajna keleti határán.

A litván vizekre vezényelt norvég, holland, belga és észt hadihajók a katonai szövetség egyik gyorsreagálású haditengerészeti egységéhez tartozik.

A négy aknaszedő és egy kiszolgáló hajó korábban a németországi Kiel kikötőjében horgonyzott. A balti államok több kikötőjében is látogatást tesznek, majd részt vesznek egy hadgyakorlaton.

A NATO áprilisban közölte, hogy a levegőben, a vízen és a szárazföldön is növelni fogja a jelenlétét a közép- és kelet-európai tagországokban. A szervezet már márciusban fokozta légi járőrözési tevékenységét a térségben.

Anders Fogh Rasmussen, a szövetség főtitkára néhány héttel ezelőtt bejelentette, hogy a balti államok légterében járőröző NATO-gépek több küldetést teljesítenek majd, NATO-erők jelennek meg a Balti-tengeren, a Földközi-tenger keleti részén és szükség szerint máshol is.

Moszkva szerint a szövetséges erők kelet-európai telepítése megsérti a NATO és Oroszország közötti, 1997-ben kötött alapszerződést, amely megtiltja, hogy a felek állandó katonai erőt telepítsenek a másik területével határos térségekbe.