Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Négy hónapjába telt egy iráni hackertámadás elhárítása az amerikai haditengerészetnek

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. február 19. 19:17

Négy hónapjába telt az amerikai haditengerészetnek, hogy felszámolja egy iráni hackertámadás következményeit; emiatt kellemetlen kérdésekre kell majd válaszolnia szenátusi meghallgatásán Michael Rogers altengernagynak, akit Barack Obama elnök a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) élére jelölt – közölte február 18-ai, keddi számában a The Wall Street Journal.

A lap szerint nem valószínű, hogy az ügy kisiklatná Rogers kinevezését, aki a szenátusi jóváhagyás esetén a Pentagon kibernetikai parancsnokságának irányítását is át fogja venni. A támadás azonban azt bizonyítja, hogy az iráni számítástechnikai támadások igen kifinomultakká váltak.

A hackerek a haditengerészet és a tengerészgyalogság egy nem titkosított számítógép-hálózatába törtek be és az oda telepített kémszoftver segítésével képesek voltak megfigyelni a rendszer „vérkeringését".

A behatolás következményeit novemberben sikerült véglegesen felszámolni a 2500 helyszínen mintegy 800 ezer felhasználóval rendelkező hálózatban. A lapnak név nélkül nyilatkozó hivatalos személyek szerint a hackerek a titkosított hálózatba nem jutottak be.

A támadás elhárítására irányuló Gördülő Dagály fedőnevű műveletet Rogers, a haditengerészet kibernetikai biztonsági parancsnoka irányította.

A minden korábbinál eredményesebb iráni hackertámadás okozta károk kijavítása mintegy 10 millió dollárba került, ám a költségek valószínűleg emelkedni fognak, mert a támadás nyomán elrendelték a haditengerészet és a Pentagon komputerrendszereinek felülvizsgálatát.

Az NSA és a Pentagon kibernetikai parancsnoksága élére kiszemelt altengernagyot várhatóan márciusban hallgatják majd meg a szenátusban. A haditengerészet számítógépes rendszerébe történt iráni behatolásra vonatkozó kérdésekre zárt ajtók mögött fog válaszolni.