Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Néhány óra alatt megbukott a puccskísérlet Törökországban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. július 16. 6:48

Puccsot kíséreltek meg a török hadsereg egyes erői július 15-én éjjel Recep Tayyip Erdogan rendszere ellen. Az akciót mindössze néhány óra alatt elfojtották, ugyanakkor számos halálos áldozatról és sebesültről érkeztek hírek.

1596016827

Péntek éjjel stratégiai fontosságú pontokat és létesítményeket szálltak meg a török hadsereg egyes egységei Ankarában és Isztambulban. A katonák bejelentették, hogy átveszik a hatalmat: lezártak két isztambuli hidat, megszállták többek között a köztelevízió székházát, illetve a kormányzó Igazság és Fejlődés (AKP) párt székházát, több repülőteret, valamint légicsapást mértek a törvényhozás épületére, és túszul ejtették a szárazföldi erők vezérkari főnökét. Több helyről is tűzharcról, összecsapásokról érkeztek hírek: a parlamentre mért légicsapás például számos áldozatot követelt, és ugyan a számok még nem véglegesek, az már biztosnak tekinthető, hogy minimum hatvanan meghaltak a harcokban, és további százak sérültek meg.

Recep Tayyip Erdogan elnök szinte azonnal ellenállásra szólította híveit: szabadságát megszakítva tért vissza Isztambulba, miközben ezrével vonultak utcára az államfő hívei is, gyakorlatilag néhány óra alatt elfojtva ezzel a puccskísérletet. Erdogan hajnalban már azt jelentette be, hogy az államcsíny elbukott, a kormány pedig a helyén van. Ennek ellenére még a hajnali órákban is több helyen összecsapások folytak elsősorban Ankarában. A lázadó katonák állítólag több helyen polgári személyekre is lőttek. Erdogant hajnalban már tömeg fogadta az isztambuli Kemál Atatürk repülőtéren, ahol az elnök beszédében leszögezte: nem adja át Törökországot a megszállóknak, és a puccsisták meg fognak bűnhődni tettükért. Emellett egykori politikai szövetségesét, Fethulleh Gülent tette felelőssé a történtekért – aki maga egyébként elítélte a történteket. Erdogan szerint mindössze a hadsereg egy apró kisebbségének akciójáról volt szó.

1596016828

Barack Obama amerikai elnököt tanácsadói pénteken, helyi idő szerint a délutáni órákban, részletesen tájékoztatták a törökországi helyzetről. Obama, miután tanácskozott nemzetbiztonsági tanácsadóival, közleményt adott ki, amelyben a török kormány támogatása mellett foglalt állást, s arra intett mindenkit Törökországban, hogy tartózkodjék az erőszaktól és a vérontástól. A közlemény nyilvánosságra hozatala előtt telefonon egyeztetett a Moszkvában tárgyaló John Kerry külügyminiszterrel. John Kerry külügyminiszter Moszkvában, Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel közös sajtótájékoztatóján tett rövid kommentárján kívül az amerikai kormány tagjai egyelőre nem kommentálták a török puccskísérletet. Kerry azon reményének adott hangot, hogy stabilitás, béke és folyamatosság lesz Törökországban.

Az ankarai amerikai nagykövetség – a washingtoni külügyminisztérium utasítására – arra szólította a török földön tartózkodó amerikaiakat, hogy maradjanak otthon, ne menjenek az utcára, ha már kint vannak, keressenek menedéket. Az ankarai nagykövetség egyúttal azt is kérte honfitársaitól, hogy se a nagykövetséget, se egyetlen amerikai külképviseletet ne keressnek fel. Michael McCaul republikánus politikus, a képviselőház belbiztonsági bizottságának elnöke, meglehetősen óvatosan nyilatkozott: hangsúlyozta, hogy Törökország NATO-tag, az Egyesült Államok fontos szövetségese, és török földön amerikai katonai bázis van. Reményét fejezte ki, hogy Törökország minden körülmények között – bárki legyen is hatalmon – az Egyesült Államok szövetségese marad.

1596016828