Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nem engedték be az EBESZ-megfigyelőket a „donyecki népköztársaság” területére

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. február 21. 21:48

Mélységes aggodalmát és csalódottságát fejezte ki február 20-án, pénteken Ertugrul Apakan, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) ukrajnai missziójának vezetője a szervezet éves közgyűlésén Bécsben, mivel nem engedték be munkatársait a kelet-ukrajnai, önhatalmúlag kikiáltott „donyecki népköztársaság” területére.

A misszióvezető azt mondta, eleinte valamennyire stabilnak értékelte a vasárnap óta érvényben lévő tűzszünetet, időközben azonban újra kiéleződött a helyzet Kelet-Ukrajnában.

Miután az EBESZ arról kapott hírt, hogy különböző városokban – egyebek mellett Debalceve, Donyeck és Luhanszk területén – kiújultak a harcok, a helyszínre utazott a misszióvezető egyik helyettese. „Sajnálatos módon megtagadták a térségbe való bejutását. Azt bizonygatták nekünk, hogy az offenzíva véget ért, erről azonban nem tudtunk személyesen megbizonyosodni" – mondta Apakan.

Adam Kobieracki, az ukrajnai EBESZ-misszión belül működő megfigyelői csoport vezetője hangsúlyozta, a tűzszünetet bizonyos helyeken nagyon gyakran figyelmen kívül hagyják. Kiemelte: részeredmények nem elegendőek a konfliktus megoldásához. „A megfigyelők ugyan jó munkát végeznek, de többre van szükség: el kell érni, hogy befejeződjenek a harcok és felelősségre vonják a minszki megállapodás aláíróit" – szögezte le Kobieracki. Hozzátette, hogy a kezdeti lépések után fokozatosan újra kell építeni a kommunikációs csatornákat és Ukrajna gazdaságát.

Heidi Tagliavini, az EBESZ különleges képviselője szerint Ukrajna jelenleg válaszút előtt áll. Úgy vélte, a Debalceve városa körül kialakult helyzet a minszki egyezmény egyik legsúlyosabb megsértésének számít. Mindenesetre leszögezte, nem szabadna felhagyni a minszki megállapodással, sőt az EBESZ-nek nyomatékosan a teljes körű betartását kell szorgalmaznia.

Az ukrajnai EBESZ misszió vezetője elmondta: a konfliktus eddig már több mint hatezer halálos áldozatot szedett, a sebesültek száma meghaladta a 15 ezret. Több mint egymillió ukrán állampolgár vált hajléktalanná.