Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nem mond le a német védelmi miniszter

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. június 11. 20:28

Elismeri, hogy hibázott, de az ellenzék követelésével szemben nem mond le a német védelmi miniszter egy pilóta nélküli katonai repülőgép (drón) kifejlesztésére irányuló több százmillió eurós projekt kudarca miatt.

Thomas de Maiziere június 10-én, hétfőn a Bundestag védelmi bizottságában tartott meghallgatása után sajtótájékoztatón elmondta: a minisztérium és ő maga sem járt el kellő körültekintéssel az úgynevezett Euro Hawk projekt során, amelyet azonban végül leállítottak, ami helyes döntés volt. Ezért „nincs miért lemondanom" – mondta az Angela Merkel bizalmasaként számon tartott konzervatív politikus.

A miniszter távozását követelő ellenzék hétfőn parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte, és várhatóan a szeptemberi országos parlamenti választásig napirenden tartja a májusban kirobbant ügyet.