Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Német régészeket raboltak el Nigériában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. február 24. 14:32

Elraboltak két német régészt a Nigéria északnyugati részén lévő Kaduna szövetségi államban, két falusi lakost pedig, aki meg akarta akadályozni az elhurcolásukat, megöltek a támadók – közölte február 23-án, csütörtökön a helyi rendőrség.

A két német férfi 10 éve dolgozott ugyanazon a lelőhelyen Jenjela faluban, és a helyi biztonsági erők külön testőrcsapatot jelöltek ki a számukra, tekintettel az emberrablások nagy számára az országrészben. A régészek azonban jobban szerették, ha helyi lakosok vigyáznak rájuk – mondta egy rendőrségi szóvivő az AFP hírügynökségnek.

Helyi lakosok szerint amikor az eset történt, két német nő is a régészekkel volt.

„Az emberrablók lőfegyverekkel és machetékkel érkeztek, és elvitték magukkal a két férfit" – mondta az egyik falusi. „Többször a levegőbe lőttek, hogy megijesszék a lakosokat. Furcsa módon két kolléganőjüket nem hurcolták el. Két falusi az emberrablók után eredt, de megölték őket" – tette hozzá a neve elhallgatását kérő szemtanú.