Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Németországban 11 merényletet hiúsítottak meg az ezredforduló óta

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. március 29. 18:47

Németországban 11 terrortámadást hiúsítottak meg az ezredforduló óta – mondta egy keddi interjúban a német szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) elnöke, aki ismét megerősítette, hogy a brüsszeli merényletek ügyében nem találtak Németországba vezető szálakat.

Holger Münch a Bayerischer Rundfunk (BR) bajor tartományi közszolgálati műsorszolgáltató társaságnak adott interjúban elmondta, hogy a BKA folyamatosan elemzi a brüsszeli terrortámadások lehetséges németországi vonatkozásait. Megállapították, hogy a terroristák Németországot „tranzitországként használták", és nincsenek német vonatkozású „közvetlen kapcsolatok" az ügyben.
Ugyanakkor Németország fenyegetettsége jelentős, mert egész Európa, és így Németország is az iszlamista terrorizmus célkeresztjében van, és tavaly jelentősen emelkedett a veszélyes – merényletek elkövetésére hajlandó – iszlamisták száma. Így már 470 ilyen személyt tartanak nyilván – mondta a legszélesebb nyomozati jogkörrel rendelkező német rendőrségi szerv vezetője.
Konkrét veszélyről, készülő támadásról azonban nincsenek információk – tette hozzá Holger Münch.

A BKA vezetője elmondta, hogy technológiai fejlesztésekre van szükség a lehetséges terroristák kommunikációjának megfigyeléséhez, és javítani kell a biztonsági szervek együttműködését európai szinten.
A német hatóságok felkészültségét jónak nevezte, és elmondta, hogy a 2001-es amerikai terrortámadások óta sokat tanultak. Hangsúlyozta, hogy nem csak a szerencsén, hanem a hatóságok összehangolt munkáján is múlott, hogy az ezredforduló óta már 11 merényletet megakadályoztak.