Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nyolcan haltak meg egy állítólagos inváziós kísérlet során Venezuelában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2020. május 4. 17:32

Nyolc „terrorista zsoldossal” végeztek és két társukat őrizetbe vették Venezuela északi partvidékén egy állítólagos inváziós kísérlet során. Ezt Diosdado Cabello, a venezuelai Alkotmányozó Nemzetgyűlés (ANC) elnöke közölte Caracasban.

A Nicolás Maduro államfő híveiből álló ANC elnöke az állami televízióban nyilatkozva elmondta, hogy az emberek pirkadatkor próbáltak csónakokon bejutni Venezuelába. Náluk egy nagyobb fegyverarzenált foglaltak le. Hozzátette: meggyőződése szerint a háttérben az Egyesült Államok és Kolumbia áll, amely országból a motorcsónakok elindultak. Az elfogottak egyike venezuelai állampolgár, aki Cabello szerint azt vallotta, hogy az amerikai drogellenes hivatalnak (DEA) dolgozik. „A Kolumbiából érkezett terroristák csoportja a tenger felől akart inváziót végrehajtani merényletek elkövetésének és a forradalmi kormányzat tagjai meggyilkolásának céljával" – közölte Néstor Reverol belügyminiszter.

A venezuelai szocialista vezetés bírálói szerint Maduro már többször rendezett meg invázióskísérleteket. „Kolumbia felől érkeznek és Venezuela északi részén, éppen Macutón keresztül próbálnak bejutni az országba?" – írta Hebert García volt venezuelai tábornok és miniszter a Twitter-oldalán a La Guira melletti településre utalva, ahol a cselszövők állítólag partra szálltak. A Caracastól 30 kilométerre északra található La Guira ugyanis Venezuela egyik legjobban őrzött kikötője, miközben Venezuela és Kolumbia szárazföldi határa nehezen ellenőrizhető. „Itt valami nem stimmel. Lehet, hogy háború volt a drogkartellek között, de mindez nem terroristák inváziójának tűnik" – tette hozzá García.

A venezuelai belpolitikai válság tavaly januárban vált még súlyosabbá, azt követően, hogy Juan Guaidó ellenzéki vezető – akinek parlamenti elnöki tisztségét a Maduro-kormányzathoz hű legfelsőbb bíróság korábban megvonta – Venezuela ideiglenes elnökének kiáltotta ki magát. Azóta az Egyesült Államokkal az élen számos nyugati és térségbéli ország elismerte őt ebben a tisztségében mindaddig, amíg szabad választásokat nem tartanak. Maduro ennek ellenére meg tudta őrizni a hatalmát, nem utolsósorban a venezuelai hadsereg és kulcsfontosságú szövetségesei, köztük Kína, Oroszország, Kuba és Törökország támogatásának köszönhetően.

Az olajjövedelmekből egykor meggazdagodott Venezuela ezenkívül az elmúlt években történetének egyik legsúlyosabb gazdasági válságát éli át, miközben súlyos válságba  került az ország egészségügyi rendszere is: komoly gyógyszerhiány alakult ki, és nincs utánpótlás gyógyászati eszközökből.