Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nyolcezren menekültek egy éjszaka alatt Szíriából Törökországba

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. november 10. 13:13

Mintegy 8 ezer szíriai kelt át november  9-én, péntekre virradóra a török határon a lázadók és a kormánykatonák között Rász-el-Ain határátkelőnél dúló harcok miatt – közölte a török külügyminisztérium egy illetékese.

Az újonnan érkezettekkel 120 ezerre nőtt a polgárháború 20 hónapja alatt Törökországba érkezett szíriai menekültek száma – közölte a nevének elhallgatását kérő illetékes.

Az éjszaka érkezett menekültekből ötezret a szíriai határ mellett fekvő Akcakale városban lévő menekülttáborban helyeztek el, a többieket rokonaik fogadták be. Törökország eddig 14 menekülttábort állított fel a szíriai menekültek számára- közölte a török katasztrófavédelmi igazgatóság.

Péntekre virradóra huszonhat szíriai katonatiszt is Törökországba menekült. A tisztek – két tábornok, tizenegy ezredes, két alezredes, két őrnagy, négy százados és öt hadnagy; családjukkal és közkatonákkal együtt összesen 71-en – Hatay tartományba érkeztek – jelentette az Anadolu török hírügynökség.

A hadsereg pénteken a kelet-szíriai Deir-ez-Zór tartomány egyik faluját lőtte, a támadásban tizenkét polgári személy halt meg – közölte a londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH).

A támadásról készült, a YouTube videomegosztó portálon közzétett, pénteki keltezésű videofelvételen legalább öt holttest látható. A szír állami televízióban egy illetékes tagadta, hogy a hadsereg hajtotta volna végre az al-Kurríja elleni tüzérségi támadást.

A francia hírügynökség tudósítója szerint Gúta negyedet helikopterekkel bombázta a hadsereg. Darája és Kfar-Szusze negyedekben harcok voltak katonák és lázadók között.

A szervezet szerint csütörtökön országszerte 142 ember halt meg a harcokban, közöttük 56 civil, 48 katona és 38 lázadó.

A felkelés 2011. márciusi kezdete óta több mint 37 ezren haltak meg az arab országban – állította korábban az OSDH.

Címkéktüzér