Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Obama: európai-amerikai együttműködés kell a tűzszünet ellenőrzésében

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. március 11. 8:19

Európának és az Egyesült Államoknak együtt kell működnie a kelet-ukrajnai tűzszünetről megkötött minszki megállapodás hatékony nemzetközi ellenőrzésének biztosítása érdekében – jelentette ki Barack Obama amerikai elnök, amikor március 9-én, hétfőn a Fehér Házban fogadta Donald Tuskot, az Európai Tanács elnökét.

Obama a tárgyalások megkezdése előtt hangsúlyozta, hogy a transzatlanti egység erősebb, mint valaha. Ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy az Egyesült Államok és az Európai Unió egységes álláspontot képvisel az ukrajnai válság miatt Oroszország ellen bevezetett gazdasági büntetőintézkedések kérdésében.

Tusk kijelentette, hogy Oroszország a Nyugat megosztására törekszik. Kitért rá, hogy az Egyesült Államok és az Európai Unió figyelmeztette Moszkvát: további szankciókkal kell szembenéznie, ha továbbra is támogatja a kelet-ukrajnai lázadókat.

Obama és Tusk fehér házi tárgyalásainak napirendjén szerepelnek az EU és az Egyesült Államok között tervezett szabadkereskedelmi megállapodással (TTIP) kapcsolatos kérdések is.