Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Obama szerint sikeres az Iszlám Állam elleni nyugati hadjárat

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. december 15. 21:28

Az Egyesült Államok és szövetségesei minden eddiginél erősebb csapást mérnek az Iszlám Államra (IÁ), de ebben a hadjáratban az eddiginél gyorsabban kell tovább haladni – mondta december 14-én, hétfőn Washingtonban Barack Obama.

Az Egyesült Államok és szövetségesei minden eddiginél erősebb csapást mérnek az Iszlám Államra (IÁ), de ebben a hadjáratban az eddiginél gyorsabban kell tovább haladni – mondta hétfőn Washingtonban Barack Obama.
Az amerikai elnök a nemzetbiztonsági tanács tagjaival együtt a Pentagonban tartott tanácskozás után újságíróknak elmondta: jól halad annak az amerikai stratégiának a megvalósítása, amelynek fő célja az Iszlám Állam vezető embereinek „levadászása", a terrorizmus ellen harcoló helyi erők kiképzése, valamint a dzsihadista szervezet pénzelésének és propagandájának az akadályozása.

Az Iszlám Állam vezetői nem bújhatnak el – mondta a Fehér Ház lakója, aki figyelmeztette a dzsihadista vezéreket: ők lesznek a következők, akikre lecsapnak.

Megállapította: a terrorszervezet immár negyven százalékát elvesztette annak a területnek, amelyet eddig Irakban tartott ellenőrzése alatt.

„Szíven találtuk őket, és egyre inkább megnehezítjük számukra, hogy tovább mérgezzék a világot" – szögezte le Obama, hozzátéve ugyanakkor, hogy a dzsihadisták elleni harc nem könnyű. Ugyanis ezek a fegyveresek civil lakosokat, férfiakat, nőket és gyermekeket használnak védő pajzsként – tette hozzá.

Az elnök hangsúlyozta, hogy az eddigieknél gyorsabban kell haladni a terrorizmus elleni stratégia megvalósításának az útján. „Az Egyesült Államok már most többet tesz ebben a harcban, akárcsak a szövetségesei, Franciaország, Németország, Nagy-Britannia, Ausztrália és Olaszország. A többieknek is így kell cselekedniük" – mondta.

Az újságíróknak jelezte: megbízta Ashton Carter védelmi minisztert, hogy azonnal (rögtön e sajtótájékoztató után) utazzék a Közel-Keletre, és ott egyeztesse a koalíciós partnerekkel, miként vehetnek részt hatékonyabban katonai téren a terrorizmus elleni küzdelemben. A diplomácia frontján John Kerryre vár a feladatot, hogy kedden Moszkvában folytasson tárgyalásokat a szíriai polgárháború beszüntetésének módjairól.