Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Olasz-német közös megemlékezés egy II. világháborús mészárlás áldozatairól

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. március 27. 8:37

Közösen emlékezett meg Joachim Gauck német elnök és Giorgio Napolitano olasz államfő az elmúlt hétvégén, egy toscanai faluban egy 1944-es német náci mészárlás áldozatairól.

„Senki nem felejtheti el azt a bűntettet, amely itt történt" – mondta a német államfő a Luccától északnyugatra fekvő Sant’Anna di Stazzema településen.

1595951449

A hegyvidéki faluban 1944. augusztus 12-én egy SS páncélos hadosztály lemészárolt 560 civilt, köztük több mint száz gyereket és sok nőt, és a holttesteket elégették.
Az öldöklésért Olaszországban távollétében életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek több egykori náci tisztet.

A stuttgarti ügyészség 2012 októberében megállapította: nem lehet minden kétséget kizáróan bizonyítani, hogy azok a még élő egykori SS-katonák, akik ott voltak 1944 augusztusában a toscanai faluban, elkövettek-e olyan, háborús bűntettnek minősülő súlyos bűncselekményt, amely nem évül el. A vádhatóság ezért elutasította azt a beadványt, hogy Németországban indítsanak büntetőeljárást az akkor még élő nyolc egykori német katona ellen.
„Mélyen sérti az igazságérzetünket, ha a tetteseket nem büntetik meg, mert a jogállami intézmények ezt nem teszik lehetővé" – mondta Joachim Gauck, hozzátéve, nemcsak büntetőjogi, hanem erkölcsi és politikai elítélés is létezik. „Mi, a nyilvánosság, a bűnt bűnnek nevezzük" – jelentette ki.

Az áldozatok emlékének ápolása a közös Európa alapja – mondta Giorgio Napolitano. Az olasz elnök annak idején maga is részt vett az olaszországi antifasiszta ellenállásban.

Fotó: versiliatoday.it