Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Öngyilkos merénylet Damaszkuszban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. október 10. 17:42

Öngyilkos merénylők támadtak meg egy, a Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz hű erők ellenőrzése alatt álló biztonsági központot Damaszkusz egyik elővárosában október 9-én, keddre virradó éjjel, a merényletben több tucat ember meghalt – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű civil szervezet.

A légierő hírszerzési központjának megtámadását az al-Nuszra nevű iszlamista milícia vállalta magára.

Az épületben dolgozóknak nagy szerepük volt a felkelők elleni, 18 hónapja tartó erőszakban – mondta a csoport egyik tagja. A merényletet két támadó követte el, autóba rejtett, állítólag több tonnányi robbanóanyaggal. A két kocsi egyike egy mentőautó volt.

Az épületben több száz embert tartottak fogva, azt egyelőre nem tudni, hogy velük mi történt.

„A rabok sorsáért nemcsak a támadók, hanem a rezsim is felelős, amely ezreket tart fogva a börtönökben" – jelentette ki Rami Abdelrahmáni, az OSDH igazgatója. Azt mondta, hogy a megtámadott biztonsági központ a legnagyobb börtön volt a damaszkuszi tartományban.

Közben Aleppóban, a második legnagyobb szíriai városban a BBC brit közszolgálati televízió stábja a lázadók egyik bázisán egy Ukrajnából Szaúd-Arábiába küldött fegyverszállítmányra bukkant, ami arra utal, hogy a felkelők a feltételezéseknek megfelelően valóban kapnak támogatást az Öböl menti arab államoktól.

Címkékjoglégierő