Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Öngyilkos merénylet Szomáliában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. január 30. 10:44

Öngyilkos merényletet követtek el január 29-én, kedden Szomáliában Abdi Farah Shirdon Said miniszterelnök hivatala előtt. A robbanásban legalább hatan meghaltak – közölte egy katonai tisztségviselő az AFP-vel.

„Hat holttestet láttam, és több sebesültet" – közölte a tisztségviselő, aki a helyszín közelében tartózkodott a mogadishui merénylet idején.

A merénylő katonák és rendőrök mellett ült, egy kőkerítés tövében, így feltételezhető, hogy az áldozatok többsége biztonsági ember. A robbanás után kaotikus volt a helyzet, a füst miatt nem lehetett jól látni, de emberi maradványok hevertek szanaszét – tette hozzá.

A miniszterelnök hivatalában tartózkodott a támadáskor, de nem volt veszélyben – közölték hivatali alkalmazottak.

Egy másik szemtanú szerint is katonák az áldozatok.

Egyelőre semmilyen szervezet nem jelentkezett a merénylet elkövetőjeként, azonban az al-Kaidával kapcsolatban álló Shabaab iszlamista milícia tagjai sokszor követtek el merényleteket a szomáliai fővárosban, az utóbbi másfél évben ritkábban.

A Shabaab lázadói meg akarják dönteni a nyolcévi átmeneti kormányzás után szeptemberben megválasztott Hassan Sheikh Mohamud elnök hatalmát.