Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Oroszország felfüggesztette a kölcsönös katonai megfigyelésről kötött megállapodást Litvániával

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. május 6. 22:30

Oroszország felfüggesztette a 2001-ben Litvániával kötött megállapodást a két ország kölcsönös katonai megfigyeléséről – jelentette be május 5-én, hétfőn a litván védelmi minisztérium.

A szerződés szerint litván küldöttségek rendszeresen szemrevételezhették az orosz haderőket a Lengyelország és Litvánia közé ékelődő Kalinyingrádi területen, amely a balti-tengeri orosz flotta főhadiszállása. Cserében orosz katonai szakértők ugyanígy ellenőrizhették a litván haderőt.„Litvánia betartotta a megállapodás összes kitételét és nem szolgált ürüggyel Oroszországnak egy ilyen lépésre" – mondta a litván védelmi minisztérium szóvivője.

A három balti köztársaság, Észtország, Lettország és Litvánia – amelyek mindannyian a Szovjetunió tagállamai voltak – igencsak aggódva figyeli az ukrán eseményeket, nevezetesen a Krím orosz bekebelezését, és, hogy a jelek szerint Moszkva régi birodalmának visszaszerzésén munkálkodik, legalábbis délkeleti irányban.

Észtországban hétfőn háromhetes hadgyakorlat kezdődött mintegy 6 ezer katonával, akik között több mint félezer külföldi. Mindegyikük NATO-tagállamból érkezett az országba: az Egyesült Államokból, Nagy-Britanniából, Lettországból, Litvániából, Lengyelországból, Belgiumból és Franciaországból.

Az Egyesült Államok eddig hatszáz katonát küldött a Baltikumba és Lengyelországba hadgyakorlat-sorozatra. Az amerikai katonák várhatóan az év végéig maradnak a térségben.

A múlt héten négy brit harci gép érkezett Litvániába. A Typhoon típusú repülőkből még nyolcat küld London Litvániába, hogy erősítse a Baltikum légi járőrözését.