Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Összecsapások törtek ki a Gázai övezet határán

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. május 6. 8:09

Összecsapások törtek ki a Gázai övezet határán palesztin fegyveresek és az izraeli hadsereg között, és Izrael május 5-én, csütörtök hajnalban már légierejét is bevetette: csapásokat mért az övezetben a Hamász radikális palesztin szervezet négy hadállására – közölték izraeli katonai illetékesek.

Az összecsapások azzal függnek össze, hogy Izrael kutatja, hol vannak olyan alagutak, amelyeket a palesztinok ástak az övezetből kiindulva Izrael területe alá. Palesztin fegyveresek szerdán ötször lőttek aknatüzet az alagútkutató izraeli egységekre, amire az izraeli hadsereg ágyútűzzel felelt, majd a légierőt is bevetette. Hasonló lövésváltásra a 2014 nyári Erős Szikla hadművelet óta nem volt példa.
Az izraeli gépek az övezetnek mind az északi, mind a déli részében támadtak feltételezett Hamász-állásokat.

A Ynet, a Jediót Ahronót című újság honlapjának értesülése szerint a légitámadás közvetlen előzménye, hogy éjszaka a Gázai övezetből ismét aknavetőkkel lőtték a határkerítés mellett állomásozó izraeli csapatokat.
Korábban a két napja tartó növekvő határ menti feszültség végét ígérte Musza Abu Marzuk, a Hamász egy vezetője, amikor bejelentette, hogy egyiptomi közvetítéssel fegyverszüneti megállapodásra jutottak Izraellel, és izraeli csapatkivonásokról érkeztek hírek.

Noha a feszültség jelentősen fokozódott, egyelőre elsősorban kölcsönös figyelmeztetésekről van szó, a lövések nem oltottak ki emberéletet egyik oldalon sem.
Izraelben mégis attól tartanak, hogy a Hamász az izraeli területre tartó támadó alagutak felkutatása és felszámolása miatt lépéskényszerbe kerül, és ismét kiújulhatnak a harcok a Gázai övezetet irányító Hamász-kormánnyal.
Erről beszélt a Ynetnek Joáv Galant nyugalmazott tábornok, a kormány építésügyi minisztere is csütörtök reggel, és hangsúlyozta, hogy a Hamász legfontosabb stratégiai eszközének elvesztésétől tart, amelyet még azok felszámolása előtt megpróbálhat megakadályozni egy megelőző háborúval.

Hasonló következtetésre jutott a The Jerusalem Post című izraeli újság honlapja is csütörtöki elemzésében. Az izraeli hadsereg a lap szerint high-tech alagútfeltáró eszközökkel dolgozik az övezet határán, miután Jeruzsálem 600 millió sékelt (több mint 42 milliárd forintot) fektetett az efféle eszközök kifejlesztésébe. Ennek eredményeképp az utóbbi hetekben megtaláltak számos, több tucat méterrel a földfelszín alá ásott alagutat.

A Hamász az utóbbi években a Gázai övezet erőforrásainak jelentős részét a támadó alagutak létrehozására fordította, hogy meglepetésszerűen a föld alól felbukkanó kommandósokkal érjenek el katonai sikereket egy Izrael elleni jövőbeli háborúban.