Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Öt merénylő robbantott egy nigériai városban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. január 10. 17:19

Öt öngyilkos merénylő robbantotta fel magát, és legalább három civil életét kioltotta Nigéria északkeleti részén, Maiduguri város közelében – közölte január 9-én, hétfőn a helyi rendőrség.

A robbantások hétfőre virradó éjjel történtek Maiduguri külvárosától mintegy tíz kilométerre. A hatóságok szerint a Boko Haram iszlamista milícia tagjai akartak beszivárogni Maiduguriba. Hárman robbanószerkezetekkel felszerelt mellényben és a kezükben fegyverrel közelítettek meg egy rendőrségi ellenőrző pontot, ahol működésbe hozták a robbanószerkezeteket, megölve magukat és egy polgárőrt. Két órával később két női öngyilkos merénylő hajtott végre merényletet. A második merényletben a két nő mellett két azonosítatlan civil halt meg.

Polgárőrök és katonák közösen számos öngyilkos merénylőt akadályoztak már meg az utóbbi időben abban, hogy bejussanak a város sűrűn lakott belső negyedeibe. A katonai és rendőrségi ellenőrző pontok elleni támadások annak ellenére sem mérséklődnek, hogy a múlt hónapban Muhammadu Buhari államfő bejelentette: a katonaság szétzúzta a Boko Haramot.

A terrorszervezet hét éve tartó fegyveres támadásaiban több mint 20 ezer ember halt meg, és 2,6 millió ember vált földönfutóvá. A humanitárius válság mértékét jellemzi, hogy az ENSZ szerint 5 millió embert fenyeget az éhínség veszélye.