Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Pokolgépes merénylet Szomáliában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2020. március 27. 11:34

Több ember életét követelő pokolgépes merényletet követett el az al-Shabaab szomáliai terrorszervezet március 25-én Mogadishu egyik forgalmas terén.

Míg az iszlamisták állítása szerint legalább tíz embert rántott magával a halálba az öngyilkos merénylő, addig a rendőrség hat élet – köztük a terrorista életének – kioltásáról számolt be. A merényletben a halottak mellett hatan megsebesültek.

Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezettel kapcsolatban álló szélsőségesek rendszeresen hajtanak végre támadásokat a kelet-afrikai országban civilek és katonai célpontok ellen, célpontjaik gyakran a szállodák és az éttermek is.

A Szomália déli és középső részén több körzetet felügyelő al-Shabaab célja, hogy megdöntse a mogadishui kormány hatalmát.