Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Pokolgépes merényletben meghalt egy afgán tartományi rendőrfőnök

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. december 10. 22:01

Pokolgépes merényletben december 10-én, hétfőn életét vesztette a nyugat-afganisztáni Nimrúz tartomány rendőrfőnöke – közölte egy rendőrségi tisztségviselő.

Mohammad Músza Raszoli tábornok munkába tartott, amikor a merénylők egy út mentén elhelyezett pokolgéppel felrobbantották a gépkocsiját. A gyilkos támadást egyelőre senki sem vállalta magára, tálib lázadók azonban rendszeresen követnek el merényleteket tartományi vezetők ellen.

Ugyancsak megölték hétfőn Lagmán tartomány kormányzatának a nők ügyeivel foglalkozó ügyvezető igazgatóját, Nadzsia Sziddikit. Az asszony az irodájába tartott autójával a Kabultól keletre fekvő tartomány székhelyén, Mehtarlámban, amikor mellé hajtott két fegyveres egy motorkerékpárral, és tüzet nyitott a gépkocsira. Sziddiki kórházba szállítás közben belehalt sebeibe, a támadók elmenekültek – közölte a tartományi kormány szóvivője. Nadzsia Sziddiki azt követően került az igazgatói posztra, hogy elődje, Hanifa Szafai – valamint annak férje és leánya – júliusban pokolgépes merénylet áldozata lett – tette hozzá a szóvivő.

Az afgán kormány azon igyekszik, hogy fokozza az ország biztonságát a NATO vezette nemzetközi biztonsági erők (ISAF) 2014 végéig tervezett kivonása előtt. Az afgánok egy része azonban attól tart, hogy a csapatkivonások után újabb polgárháború robbanhat ki az országban.

A múlt héten egy magát békefutárnak kiadó öngyilkos merénylő Kabulban megsebesítette az afgán hírszerzés főnökét, Aszadulla Hálidot, csapást mérve ezzel a kabuli kormány és a tálib vezetők között épp csak elkezdődött megbékélési folyamatra. A kabuli elnöki hivatal hétfőn azt közölte, hogy Hálid, akinek sérüléseit jelenleg egy Kabulhoz közeli amerikai támaszponton ápolják, már jobban van, és hamarosan külföldre szállítják további kezelésekre.