Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Porosenko: idén helyre kell állítani az ukrán állami irányítást a Donyec-medence fölött

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. január 15. 21:26

Már 2016-ban helyre kell állítani az ukrán állam fennhatóságát a Donyec-medence orosz támogatással megszállt területein – szögezte le Petro Porosenko ukrán elnök január 14-én, csütörtökön Kijevben, idén tartott első sajtóértekezletén.

Hozzáfűzte, hogy az idei esztendőre két alapvető célt jelölt meg, amelyet államfőként meg kíván valósítani: a béketeremtést és „Ukrajna visszatérését" a Donyec-medencébe.
Porosenko hangsúlyozta: Kijev megdönthetetlen bizonyítékokkal – videó- és műholdfelvételekkel rendelkezik -, amelyek igazolják, hogy az orosz fegyveres erők tagjai, illetve haditechnikai eszközök haladtak át Ukrajnába a két ország közti határon. Ezért ismételten követelte, hogy Oroszország haladéktalanul vonja ki katonáit és fegyvereit a Donyec-medencéből, jelezve, hogy ez és a közbiztonság megteremtése előfeltétele a politikai rendezésnek a kelet-ukrajnai térségben.

Hangsúlyozta, hogy a Kreml „őrült szembenállása" ellenére január 1-jétől életbe lépett Kijev szabadkereskedelmi megállapodása az Európai Unióval. Azt pedig, hogy az Európai Bizottság kedvező döntést hozott Ukrajna vízummentességének kérdésében, az államfő úgy értékelte, mint az unió elégedettségét az ukrajnai reformokkal. „Már idén meg kell valósulnia annak, hogy az ukrán állampolgárok vízummentesen utazhassanak az európai uniós országokba" – hangoztatta. Hozzátette, hogy az elkövetkező napokban benyújtja a parlament elé azokat a törvényjavaslatokat, amelyek szükségesek a vízummentességhez vezető hivatalos eljárások felgyorsításához.

Az Oroszország által törvénytelenül elcsatolt Krím ukrajnai áramellátásáról szólva leszögezte, hogy ha a szerződésben a félsziget Ukrajna részeként szerepel, akkor nincs akadálya a villamosenergia-szállításnak. „Az álláspontom teljesen világos és érthető: a Krímben ukrán állampolgárok élnek, akiknek semmilyen módon nem akarjuk megnehezíteni az életüket. Aláírjuk a megállapodást és szállítunk áramot, de a szerződésben a félszigetre az »ukrajnai Krími Autonóm Köztársaság« megnevezésnek kell állnia" – mondta.

Közölte, hogy a Krím orosz megszállásának megszüntetése is éppúgy prioritás marad, mint a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus rendezése. „A félsziget státusának rendezésére a nemzetközi mechanizmusok közül optimálisnak látunk egy Genf Plusz formátumot, amelyben javasoljuk európai uniós partnereink, az Egyesült Államok és talán a budapesti memorandum (köztük Oroszország) aláíróinak részvételét" – fogalmazott Porosenko.

Kijelentette, Ukrajna nyitott a tárgyalásokra Oroszországgal arról, hogy átalakítsák a posztjáról eltávolított Viktor Janukovics volt elnöknek ukrán eurókötvény-vásárlással nyújtott hárommilliárd dolláros orosz hitelt. Kijev ugyanakkor továbbra sem enged abból az álláspontjából, hogy Moszkvával nem állapodik meg kedvezőbb feltételekben, mint azokkal a nyugati magánhitelezőkkel, akikkel már egyezségre jutott. Porosenko szerint a Kreml „átpolitizálja" a hitel rendezésének kérdését.