Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Putyin: nincs bizonyíték a vegyi fegyver szíriai kormányerők általi bevetésére

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. április 13. 20:35

A Szíriára mért katonai csapással az Egyesült Államok megsértette a nemzetközi jogot, mert azt anélkül tette, hogy bebizonyosodott volna, hogy a vegyi fegyvert a szíriai kormányerők vetették be, a NATO-szövetségesek pedig úgy viselkednek, mint a kínai bólogató szobrocskák – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Mir televíziós csatornának adott interjújában.

Az interjú előzetes kivonatát április 12-én, szerdán, a moszkvai orosz-amerikai külügyminiszteri tárgyalások napján tette közzé honlapján a műsorait a Független Államok Közössége (FÁK) tagországaiban orosz nyelven sugárzó televízió.
„Hogyan reagáltak a NATO-szövetségesek? Mindegyik bólogat, mint a kínai bólogató szobrocskák, semmit sem elemezve abból, ami történik. Hol vannak a bizonyítékok, hogy a szíriai csapatok vegyi fegyvert alkalmaztak? Nincsenek. De a nemzetközi jogot megsértették. Ez nyilvánvaló tény. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának felhatalmazása nélkül csapást mértek egy szuverén országra. És annak ellenére, hogy a nemzetközi jogot nyilvánvalóan megsértették, ezzel mindenki egyetért, ezt mindenki elfogadja, bólogatni kezd és támogatja" – nyilatkozott Putyin.

„Így volt ez 2003-ban is, amikor egy abszolút kitalált ürügyet használtak fel ahhoz, hogy csapatokat vezényeljenek Irakba. Az országot lerombolták, és mellékesen szólva, éppen ezután kezdtek gyors növekedésbe a terrorszervezetek, mozgalmak, jött létre az Oroszországban betiltott Iszlám Állam és más szervezetek. Ezt mindenki tudja, ezzel mindenki tisztában van, de már megint ugyanazokra a gereblyékre lépnek" – fogalmazott az orosz vezető.