Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Rakétatámadás miatt Líbia felfüggesztette részvételét a béketárgyalásokon

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2020. február 20. 12:05

A nemzetközileg elismert, tripoli székhelyű líbiai nemzeti egységkormány kedd este felfüggesztette részvételét a polgárháború lezárását célzó genfi tárgyalásokban, miután rakétatalálatok érték a második számú tripoli kikötőt, meghalt ott három ember, és csaknem meglőttek egy nagy gáztartályt.

A támadást valószínűleg a Halífa Haftar tábornok vezette Líbiai Nemzeti Hadsereg (LNA) követte el. Az LNA egy fegyvereket szállító török hajót vett célba az al-Sáb kikötőben. Törökország katonailag támogatja a Fájez esz-Szarrádzs miniszterelnök vezette tripoli kormányt.

A felek közötti tárgyalásoknak – amelyek az ENSZ égisze alatt folynak Genfben – éppen kedden kezdődött el egy újabb fordulójuk, miután a több mint egy hete befejeződött első szakaszban nem sikerült megállapodni a tűzszünetről. Január elején már egyezségre jutottak a fegyvernyugvásról, ezt azonban mindkét fél sokszor megsértette, Haszán Szalaménak, az ENSZ líbiai különmegbízottjának a közlése szerint több mint 150-szer.

A tripoli kormány este kiadott közleményében leszögezte, hogy mindaddig nem tárgyal tovább, amíg az LNA fel nem hagy a támadásaival. Líbia Moammer Kadhafi diktátor 2011-es megbuktatását követően süllyedt mély káoszba, és az ország gyakorlatilag két részre szakadt. A keleti részt ellenőrzése alatt tartó Halífa Haftar tábornok tavaly április óta folytat offenzívát Tripoli, a nemzetközileg elismert, Fájez esz-Szarrádzs miniszterelnök vezette nemzeti egységkormány székhelye ellen. Az ENSZ adatai szerint az összetűzésekben több mint ezer ember halt meg.

Haftar erői elsősorban az Egyesült Arab Emírségek és Egyiptom, továbbá Oroszország és Franciaország támogatását élvezik, a tripoli kormány fő szövetségesének pedig Törökország, Olaszország és Katar számít. Sajtóhírek szerint Törökország január óta többször is küldött Tripoliba, illetve Miszrátába fegyvereket és páncélos járműveket a Szarrádzs-kabinet erőinek támogatására.