Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Rekordszámú civil vesztette életét idén Afganisztánban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. július 26. 14:45

Rekordszámú civil áldozatot követelt az erőszakhullám Afganisztánban 2016 első felében – derül ki az ENSZ afganisztáni támogató missziója (UNAMA) július 25-én, hétfőn közzétett jelentéséből azt követően, hogy a hét végén Kabulban elkövetett öngyilkos merényletekben legkevesebb 80-an meghaltak és több mint 230-an megsebesültek.

Az UNAMA, amely 2009 óta készít statisztikát az afganisztáni erőszak polgári áldozatairól, az idén már 1601 halottat és 3565 sebesültet regisztrált. A világszervezet jelentésében azt írta, hogy 2015 ugyanezen időszakához képest négy százalékkal nőtt az áldozatok száma, és harmaduk kiskorú. Kormányellenes csoportok – köztük a legnagyobb a tálib szervezet – felelősek az UNAMA által regisztrált halálesetek hatvan százalékáért.

Szombaton egy békés demonstráción két öngyilkos merénylő robbantotta fel magát Kabulban, és ennek következtében 80-an meghaltak, több mint 230-an megsebesültek. A merényletek elkövetőjeként az Iszlám Állam jelentkezett. Az ENSZ-jelentés nem tartalmazza ezeket az adatokat, példázza azonban a beszámolóban foglaltakat, miszerint az öngyilkos merényletek és összetett támadások jelenleg több civil életét fenyegetik, mint az utak szélén elrejtett robbanószerkezetek.

Az afgán kormány ellen évek óta fegyveres felkelést folytató tálibok az utóbbi hónapokban több jelentős sikert is elkönyvelhettek, és ez sokakban kételyeket támasztott azzal kapcsolatban, hogy az afgán biztonsági erők nemzetközi támogatás híján is képesek-e fenntartani a rendet az országban. 

Mióta a NATO 2014 végén leállította harci bevetéseit az országban, az afganisztáni tálibok nem csupán a hagyományosan „felségterületüknek" számító déli és keleti országrészeken, hanem a korábban biztonságosnak számító északi térségekben is megvetették lábukat.