Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Részben kivonja csapatait Nagy-Britannia Irakból

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2020. március 21. 20:03

Nagy-Britannia részben kivonja csapatait Irakból az új típusú koronavírus-járvány miatt – közölte a brit védelmi minisztérium Londonban.

A tájékoztatás szerint a Washington vezette koalíció missziója a pandémia miatt amúgy is szünetel mintegy két hónapig. Emellett felfüggesztették a NATO katonai kiképző misszióját is. A brit kormány az iraki biztonsági erők lecsökkent kiképzési igénye miatt úgy döntött, hogy kivonja katonai kontingensének egy részét Irakból.

„Nagy-Britannia kulcsfontosságú katonai személyzetet hagy Irakban, hogy ezzel biztosíthassa az iraki kormány és a nemzetközi koalíció támogatását, valamint a brit érdekek megfelelő érvényesülését" – áll Ben Wallace védelmi miniszter közleményében.

A védelmi tárca ugyanakkor biztonsági okokra hivatkozva nem közölte, hogy hány katona térhet vissza hazájába. Mindössze annyit tett hozzá, hogy a visszatérő katonákat máshová vezényelhetik át, esetleg segíthetik a koronavírus-járvány miatt érintett hozzátartozóikat.

A brit katonák 2014 óta vesznek részt az iraki biztonsági erők kiképzésében az Iszlám Állam terrorszervezet ellen alakult nemzetközi koalíció keretében. A missziót azonban a világjárvány miatt 60 napra felfüggesztették.

Nagy-Britanniában a kormány legfrissebb adatai szerint 3269-en fertőződtek meg a vírussal és 144-en hunytak el a betegség következtében.