Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Részt venne a béketárgyaláson a Hakkani hálózat

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. november 13. 17:03

A legkegyetlenebbnek tartott afganisztáni lázadó csoport, a Hakkani hálózat részt venne az Egyesült Államokkal tartott béketárgyalásokon, de csak az afganisztáni tálib parancsnokok vezetésével – közölte november 13-án, kedden az egyik magas rangú vezetőjük.

A Pakisztán és Afganisztán közötti határvidéken tevékenykedő Hakkani, amely magát a tálibok részének tekinti, figyelmeztetett, hogy nagyszabású támadásokkal továbbra is nyomást fog gyakorolni a nyugati erőkre és folytatja a harcot az iszlám állam létrehozása érdekében.

A parancsnok azzal vádolta meg az Egyesült Államokat, hogy nem őszinte a béketárgyalással kapcsolatos szándéka, és megosztani igyekszik a tálibokat és a Hakkanit.

„A Mohammed Omár molla, a tálibok első számú vezetője irányította központi tanács úgy döntött, hogy tárgyal az Egyesült Államokkal, és mi üdvözöljük a döntést" – közölte a Hakkani-vezető telefonon.

Az Egyesült Államok szeptemberben terrorista szervezetnek minősítette a Hakkanit, a lépés a hálózat szerint arról tanúskodik, hogy Washington nem kíván őszintén tárgyalni.

A Hakkani lehet Barack Obama amerikai elnök számára a legsúlyosabb biztonsági kihívás, amikor stabilizálni kívánja Afganisztánt, mielőtt a NATO csapatokat 2014-ben kivonnák az országból.

A hálózat még az 1980-as években a Szovjetunió elleni háborúban tett szert tapasztalatokra a gerillaharcban, és az amúgy is döcögő béketárgyalások kerékkötőjévé válhat.