Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Robbanószer-alapanyagokat találtak a terroristáknál

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2018. október 1. 22:33

Robbanószerek előállításához szükséges alapanyagokat találtak nagy mennyiségben a Hollandiában csütörtökön őrizetbe vett, merényletre készülő gyanúsítottaknál – közölte a rotterdami ügyészség.

Az Arnhem, valamint a belga és német határon fekvő Weert városokban elfogott hét gyanúsított lakásain egyebek mellett 100 kilogramm műtrágyát találtak, amelyet feltehetően egy autóba rejtett pokolgép előállításához akarták felhasználni.

A feltételezett szélsőségesek elleni letartóztatási parancsot pénteken megerősítette a vizsgálóbíró. A holland hatóságok szerint a gyanúsítottak nagyszabású terrorcselekményre készültek. Állítólag robbanómellényekkel és gépkarabélyokkal akartak pusztítást okozni, s egy autóba rejtett pokolgépet is működésbe akartak hozni egy másik helyen. A hatóságok vizsgálják, hogy milyen célpontokat választhattak ki a 21 és 34 év közötti feltételezett szélsőségesek.

A házkutatások során legkevesebb öt kézifegyvert és több autót is lefoglaltak a rendőrök, köztük egy francia rendszámú kisbuszt. A szélsőségesek feltételezett vezetője egy 34 éves iraki férfi, akit 2017 már két év börtönre ítéltek, mert csatlakozni akart az Iszlám Állam dzsihadista szervezethez. A férfit azonban próbaidőre szabadlábra helyezték. Két további gyanúsított szintén ezen okból büntetett előéletűnek számít.