Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ruhaadománynak álcázták az Iszlám Államnak küldött uniformisokat

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. március 5. 8:03

Használt ruhaként próbált meg 20 ezer katonai uniformist eljuttatni az Iszlám Állam (IÁ) terroristáinak Spanyolországból egy csoport, amelynek hét tagját még február elején fogta el a rendőrség, de a szállítmányt most foglalták le két spanyol kikötőben – számolt be a spanyol sajtó március 4-én, pénteken az akcióról.

A belügyminisztérium tájékoztatása szerint a terepszínű katonai gyakorlóruhákat, más, hétköznapi ruhák alá rejtették összesen három konténerben, amelyek közül kettőt Valencia, egyet pedig Algeciras kikötőjéből akartak eljuttatni hajóval a közel-keletre.

A ruhákat és a konténerben talált egyéb kiegészítőket az Iszlám Állam harcosai mellett az al-Nuszra Front (más néven Dzsabhat an-Nuszra) fegyvereseinek szánták – állítja a tárca, hozzávéve, hogy a lefoglalt holmikkal egy egész hadsereget fel lehetne szerelni.

A terroristákat támogató csoport cégeken keresztül intézte a felszerelések beszerzését és célba juttatást, tevékenységükként használ truha import-exportot jelöltek meg.

A csoport február elején letartóztatott hét tagját azzal vádolják, hogy segélycsomagnak álcázva fegyvereket és pénzt küldtek a terroristáknak.

Spanyolországban gyakoriak a feltételezett dzsihadista terroristákkal és támogatóikkal szembeni akciók. Idén eddig 13 embert tartóztattak le a hatóságok a terrorszervezetekhez fűződő kapcsolata miatt.