Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Saját harcosait sem kíméli az Iszlám Állam

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. december 22. 23:44

Az észak-iraki Moszul városában az Iszlám Állam (IÁ) negyvenöt harcosát végezte ki, amiért a terrorszervezet vereséget szenvedett a szíriai határtól nem messze fekvő Szindzsár-hegy közelében iraki kurd katonáktól – számoltak be róla december 21-én szemtanúk a dpa német hírügynökségnek.

 A kurd önvédelmi erők (pesmergák) szerdán kezdték támadni a terrorcsoport hadállásait, hogy visszafoglalják a szélsőséges szunnitáktól a jazidiak ősi otthonának számító észak-iraki Szindzsár várost, amely Moszul és a szíriai határ között található. A város a kurd és jazidi erők által ellenőrzött, az Iszlám Állam által nyár óta ostromlott azonos nevű hegy lábánál fekszik.

Csütörtökre a kurd egységeknek az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció légi támogatásának segítségével mintegy száz négyzetkilométeres területet sikerült visszafoglalniuk az IÁ-tól.

A kurdok előrenyomulásával megkezdődhet annak a több ezer jazidinak a kimenekítése, akik augusztus óta a dzsihadisták által bekerített Szindzsár-hegy tetején ragadtak.

Vasárnap az AP amerikai hírügynökség arról számolt be, hogy a kurdoknak sikerült benyomulniuk Szindzsár városába. Mindenesetre a kurd csapatok szóvivője hozzátette, egyelőre még „távolról sem" tisztították meg a települést a szélsőségesektől, akikkel folyamatosan összecsapnak. A terrorellenes koalíció légicsapásokkal segíti a pesmergákat.

Iraki terrorellenes erők eközben támadást indítottak szombaton a Szindzsártól keletre fekvő Tell-Áfár nevű város katonai repülőterének visszavételére, amelyet még nyáron indított villámhadjáratuk során foglaltak el a dzsihadisták.

Az utóbbi időben folyamatosan védekezésre kényszerül a terrorcsoport, és vereségek sorát szenvedte el Irakban. Emellett úgy tűnik, a harci kedv is alábbhagyott a dzsihadisták soraiban: egy nappal korábban a Financial Times című brit lap arról adott hírt, hogy száz olyan külföldi dzsihadista „dezertálót" végzett ki az IÁ, aki megpróbált elmenekülni a szélsőségesek egyik fellegvárának számító észak-szíriai Rakkából.