Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Saját kollégáik lőttek le rendőröket Afganisztánban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. január 19. 21:41

Saját kollégáik lőttek agyon kilenc rendőrt egy ellenőrző ponton a dél-afganisztáni Uruzgán tartományban, majd elvették fegyvereiket és elmenekültek – közölte a tartományi kormányzó szóvivője január 18-án hétfőn, más tisztségviselők szerint az elkövetők vélhetően csatlakoztak az iszlamistákhoz.

A nyomozás előzetesen megállapította, hogy feltehetően négy rendőr hajtotta végre a támadást – mondta a szóvivő, hozzátéve: már keresik az elkövetőket, hogy letartóztassák őket.

Helyi tisztviselők azt mondták, hogy a tettesek valójában a tálib szélsőséges mozgalom tagjai lehettek, és miután hátba támadták a rendőröket, fegyvereiket elvették és elmenekültek, hogy csatlakozzanak az iszlamistákhoz.

A tálibok az év eleje óta fokozták fegyveres támadásaikat, miközben zajlik a kormány és a tálibok újabb béketárgyalásainak előkészítése. A felkelők sorain belül feltételezhetően nincs egység, ugyanis miután az iszlamisták beismerték Omar molla tálib vezér két évvel korábban, 2013-ban bekövetkezett halálát, a tálib vezetők között belharc kezdődött az utódlás miatt. Megfigyelők szerint céljuk, hogy minél nagyobb területet vonjanak ellenőrzésük alá, mielőtt tárgyalni kezdenének. Az egymással is harcoló tálib csoportok ráadásul függővé teszik részvételüket a béketárgyalásokon attól is, hogy riválisaik ott lesznek-e.