Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Sikeresen leszállt a kísérleti amerikai katonai űrrepülő Dél-Kaliforniában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. október 18. 18:56

Csaknem két évvel ezelőtt történt felbocsátása után október 17-én, pénteken sikeresen leszállt az amerikai légierő X-37B típusú kísérleti űrrepülőgépe a dél-kaliforniai Vandenberg légitámaszponton – közölték tisztviselők.

Az űrsiklókra emlékeztető, de annál kisebb, pilóta nélküli járművet 2012. december 11-én indították a floridai Cape Canaveralből. A légierő közleményében szűkszavú azt írta, hogy a gép Föld körüli pályáján kísérleteket hajtott végre.

A sajtóban korábban megjelent találgatások szerint az X-37B-n új kémműhold-technikát és űrfegyvert is kipróbálhattak. Egyes vélemények szerint az űrjármű képes lehet más nemzetek űrhajóinak elfogására vagy a Föld körül keringő kínai űrlaboratórium követésére.

Az űrrepülő előző, 2012. június 11-én véget ért küldetése 469 napig tartott. Az amerikai légerőnek két ilyen típusú űrrepülője van. Ennek a programnak ez volt a harmadik küldetése, amely 674 napig tartott. A program keretében jövőre negyedszer indul majd X-37B típusú űrrepülőgép a floridai Cape Canaveralből.

A Boeing repülőgépgyártó Phantom Works cége által megépített X-37B típusú űrrepülő csaknem 8,9 méter hosszú és 2,9 méter magas, szárnyainak fesztávolsága kevéssel több, mint 4,5 méter. Az 5,5 tonnás szerkezetet Atlas V-ös rakéta állítja pályára.