Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Spanyolországban tíz dzsihadistát ítéltek el korábbi merényletek tervezése miatt

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2018. április 11. 14:56

A spanyol központi büntetőbíróság április 10-én, kedden 12 és 8 év közötti börtönbüntetésre ítélte egy dzsihadista terrorista sejt tíz tagját, akik Barcelonában terveztek merényleteket még 2015-ben.

Az ítélet szerint a 2014-ben alakult csoport célja az volt, hogy szolgálja az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet erőszakos dzsihadista elveit. Tervezett célpontjaik között fontos és emblematikus barcelonai helyszínek szerepeltek, mint például a parlament épülete, vagy a Sants vasútállomás. A 2015 tavaszán felszámolt csoport emellett arra is készült, hogy elrabol egy véletlenszerűen kiválasztott áldozatot, és IÁ módszeréhez hasonlóan lefejezi – közölte a bíróság.

Az ítélet kiemelte, hogy a spanyolországi támadások ötlete a csoport spanyol irányítójától Antonio Sáez Martíneztől származott, aki „Alí a fodrász" néven volt ismert. A rá és a sejt másik két vezetőjére, a marokkói származású Lahcen Zamzamira és Rida Hazemre kiszabott ítélet volt a súlyosabb, 12 éves szabadságvesztés. Spanyolországban a biztonsági erők kiemelt figyelmet fordítanak a nemzetközi terrorizmusra a 2004-es madridi merényletek óta, amelyben 193 ember veszítette életét és több mint 1800-an megsebesültek. A hatóságok az elmúlt 14 évben 271 akcióban 832 embert tartóztattak le, amiért kapcsolatot tartott fenn vagy együttműködött terrorista szervezettel.