Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Stockholmi merénylet: elfogták a gázolót

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. április 8. 12:13

Mégis a stockholmi terrorcselekmény után őrizetbe vett férfit gyanúsítják azzal, hogy ő volt a négy embert halálra gázoló teherautó vezetője – közölte április 8-án, szombaton reggel a svéd rendőrség. A tegnap délutáni merénylet után szombat reggelre a svéd hatóságok letartóztattak egy második gyanúsítottat is. A legfrissebb hírek szerint egy táskában robbanószereket is találtak a teherautóban.

„A kérdéses személyt tettesként letartóztatásba helyezték (…) mint a teherautó sofőrjét. Lehetnek mások is, akik kapcsolatban hozhatók vele, de ezt még nem tudjuk" – mondta el Lars Bystrom rendőrségi szóvivő.

A rendőrség szóvivője elmondta: a letartóztatott férfira azért figyeltek fel, mert a délután folyamán feltűnően viselkedett egy üzletben. A hatóság szerint azonos azzal, aki a támadás helyszíne közelében egy biztonsági kamerával készült felvételen látható. „Egy sor személyt ellenőriztünk, akik felkeltették érdeklődésünket, és letartóztattunk egy embert, aki különösen érdekel minket" – tette hozzá a szóvivő.

Az Aftonbladet című svéd napilap értesülése szerint az elsőként letartóztatott gyanúsított egy 39 éves, Üzbegisztánból származó férfi, aki vonattal utazott el Stockholm belvárosából az északi fekvésű Märstába, ahol egy rendőrjárőr fogta el. Az Aftonbladet emellett tudni véli, hogy a férfi Facebook-oldalán az Iszlám Állam terrorszervezet propagandavideóit találták, illetve kedvelt egy bejegyzést, amelyen a 2013. áprilisi bostoni maratonon elkövetett robbantás vérben úszó áldozatai voltak láthatóak.

A svéd közmédia rendőrségi információkra hivatkozva azt közölte szombaton délelőtt, hogy egy táskányi robbanószert találtak abban a teherautóban, amellyel a merénylő a tömegbe hajtott.