Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Stoltenberg: minden, amit teszünk, védelmi célokat szolgál

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. február 5. 21:04

Minden, amit a NATO tesz, védelmi célokat szolgál, pusztán válasz Oroszország agresszív lépéseire, és teljes mértékben összhangban van a szövetség nemzetközi kötelezettségeivel – közölte február 5-én, csütörtök reggel, a NATO védelmi minisztereinek tanácskozását megelőzően Jens Stoltenberg NATO-főtitkár.

A norvég politikus tudatta, hogy a miniszterek a nap során várhatóan döntést hoznak a következő időszakban megalakítandó, körülbelül 5000 főből álló, rendkívül gyorsan, akár 48 óra alatt bevethető erők pontos méretéről és összetételéről, valamint annak a hat összhaderőnemi nemzetközi koordinációs egységnek a felállításáról, amelyek elsődleges feladata az lesz, hogy szükség esetén megkönnyítse ennek az erőnek a fogadását. Egyelőre a balti államok mellett Lengyelországban, Romániában és Bulgáriában jöhet létre ilyen egység, de egy neve mellőzését kérő NATO-forrás az MTI-nek megerősítette, hogy Magyarország is mérlegeli, kérje-e ilyen koordinációs központ felállítását.

„A NATO kiigazítja állásait és haderejét, hogy megfeleljen az új biztonsági kihívásoknak, bármerről érkezzenek is" – fogalmazott a NATO-főtitkár, aki szerint kritikus időszak köszöntött be az európai biztonsági architektúra számára. Stoltenberg kiemelte, hogy a szövetség már most is jelentősen növelte jelenlétét a NATO keleti részén.

A politikus nyomatékosította, az észak-atlanti szövetség lépései pusztán válaszok Oroszország agresszív intézkedéseire.

„Moszkva felelős a nemzetközi jognak, Ukrajna területi egységének és szuverenitásának megsértéséért, a Krím elcsatolásáért, Kelet-Ukrajna destabilizálásáért" – hangsúlyozta a NATO-főtitkár, felszólítva egyúttal az orosz vezetést, hogy hagyjon fel a szakadárok támogatásával, és tartsa tiszteletben a tavaly szeptemberben kötött, az ukrajnai válság politikai rendezését megalapozni hivatott minszki jegyzőkönyvet.

A politikus arról is beszélt, hogy szerdán találkozott az új görög védelmi miniszterrel, aki megerősítette, hogy Athén továbbra is a NATO elkötelezett tagja marad.

„A NATO erőssége, hogy 28 demokrácia szövetsége. Különböző kormányokat választunk, de egységesek vagyunk, és összetartva védelmezzük egymást" – húzta alá Jens Stoltenberg.