Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szaakasvilinek meg kell jelennie a 2008-as háborúval kapcsolatos meghallgatásokon

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. április 13. 18:41

Grúzia elnökének el kell majd mennie a 2008-as háborúval kapcsolatos meghallgatásokra, tekintettel arra, hogy „egyetlen, a közvéleményt izgató kérdés sem maradhat megválaszolatlanul” – szögezte le április 12-én, pénteken Bidzina Ivanisvili miniszterelnök.

Nyilatkozatával a kormányfő Miheil Szaakasvili államfő egy kijelentésére reagált, amely szerint „nem áll szándékában együttműködni a 2008. augusztusi események ügyében indítandó vizsgálattal".

„Grúziában jelenleg a törvényesség elve uralkodik, ezért mindenkinek – így az elnöknek is – annyiszor kell megjelennie a meghallgatásokon, ahányszor arra szükség lesz. (…) Elmúlt az az idő, amikor Szaakasvili maga döntötte el, hogy ki tartozik felelőséggel a népnek fontos kérdésekben, és ki nem" – áll a kormányfői nyilatkozatban.

Ivanisvili szerdán vetette fel újságírók előtt, hogy ki kell vizsgálni Szaakasvili esetleges felelősségét a Tbiliszi által indított 2008-as villámháború kapcsán.

Az akkori grúz vezetés a hadművelettel vissza akarta szerezni az ellenőrzést Dél-Oszétia és Abházia felett, amelyek a ’90-es évek elején fegyveres konfliktusban szakadtak el a dél-kaukázusi országtól. Moszkva azonban beavatkozott a támogatását élvező két kis köztársaság oldalán, vereséget mért a grúz hadseregre, majd hivatalosan is elismerte a két terület független államiságát. A két területen azóta is orosz csapatok állomásoznak.

„Ki kell deríteni az igazságot" – vélekedett a grúz miniszterelnök, hangot adva annak a meggyőződésének, hogy ez „semmifajta csorbát nem ejt Grúzia tekintélyén és nem fenyegeti az ország területi egységét sem, hiszen az orosz agressziót senki sem mentegeti."

„Az igazság feltárása és a részrehajlás nélküli vizsgálat pontot tehet a háború témájára (…), és ez csak növelni fogja Grúzia tekintélyét" – fűzte hozzá Ivanisvili, aki szerint fényt kell deríteni arra, hogy az események idején „hogyan cselekedett a főparancsnok és az ország kormánya", és „a hatóságok miért nem tudták kimenekíteni a békés lakosságot" a harcok elől.

A miniszterelnök végül meggyőződését fejezte ki, hogy „diplomatikus és átgondolt lépésekkel Grúziának sikerülni fog visszaszerezni a megszállt területeket".

A milliárdos Ivanisvili tavaly októberben lett miniszterelnök, miután az általa vezetett Grúziai Álom koalíció megnyerte a parlamenti választásokat. Az ellenzékbe vonult Egyesült Nemzeti Mozgalmat vezető Szaakasvilivel kifejezetten feszült a viszonya.