Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szaúd-Arábia harmincezer katonát vezényelt iraki határára

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. július 4. 10:32

Harmincezer katonát telepített Szaúd-Arábia iraki határához azután, hogy a határ túloldaláról visszavonultak az iraki katonák – közölte július 3-án, csütörtökön a szaúdi tulajdonban lévő al-Arabíja televízió. Núri al-Máliki iraki kormányfő katonai szóvivője ellenben azt mondta, hogy a hadsereg továbbra is ellenőrzi a szaúdi határt és a visszavonulásról szóló hír valótlan.

A sivatagi királyságnak mintegy 800 kilométeren van közös határa Irakkal, ahol az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) nevű szervezet fegyveresei és a vele szövetséges szunnita harcosok nagy területeket és egész sor települést foglaltak el villámgyorsan a múlt hónapban. Uralmuk nem határos – legalábbis egyelőre – Szaúd-Arábiával.

Abdallah bin Abdel-Aziz uralkodó elrendelte az összes szükséges intézkedést a királyság területének védelmében az esetleges terrorista támadások ellen – írta csütörtökön az SPA szaúdi hírügynökség.

A dubaji székhelyű al-Arabíja azt közölte internetes oldalán, hogy szaúdi csapatok vonultak az Irakkal határos régióba. Előzőleg az iraki kormány erői elhagyták állásaikat védelem nélkül hagyva a szaúdi és a szíriai határt.

A műholdas csatorna arról is beszámolt, hogy birtokába jutott egy videó, amelyen mintegy 2500 iraki katona látható a sivatagban az iraki Kerbela városától keletre, miután visszavonultak a határtól.

A tévé által sugárzott felvételen egy tiszt elmondta: a katonák indoklás nélküli parancsot kaptak állásaik elhagyására.

Az iraki kormányfő katonai szóvivője csütörtökön tagadta, hogy a katonák visszavonultak volna a szaúdi határról. „Ez egy álhír, amelynek célja népünk és hősiesen küzdő harcosaink moráljának gyengítése" – közölte a szóvivő. Hozzátette: a szaúdi határ teljes hosszában az iraki csapatok ellenőrzése alatt áll.