Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szíriába kiutazni készülő szülőket is őrizetbe vettek Olaszországban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. április 28. 20:52

Az Iszlám Állam terrorszervezethez (IÁ) Szíriában csatlakozni akaró kétgyermekes szülőket is őrizetbe vettek az észak-olaszországi Lombardia és Piemont tartományban az olasz rendőrség terrorizmusellenes egységei április 28-án, csütörtökön.

Összesen hat embert vettek őrizetbe Lecco, Varese és Milánó területén. Az olasz rendőrség közleménye szerint a nemzetközi terrorizmust pártoló „iszlám szélsőségesekről" van szó. Közöttük vannak egy kétéves és egy négyéves kisgyerek szülei, akik készen álltak családostul Lecco városából Szíriába utazni, hogy ott az Iszlám Állam (IÁ) fegyvereseihez csatlakozzanak. Velük készült Szíriába utazni egy Olaszországban élő 23 éves marokkói fiatalember is, akinek fivérét tavaly szintén terrorizmus pártolása miatt kiutasították Olaszországból, majd azóta a hírek szerint a szíriai harcokban életét veszítette.

A Szíriába készülő család egy másik családdal állt kapcsolatban, amely 2015 februárjában szintén Leccóból a közel-keleti országba költözött. A szíriai családfő és olasz felesége három kiskorú gyermekkel egyik napról a másikra hagyta el Olaszországot, és autóval ment a török-szíriai határig, ahol nyomuk veszett. Az olasz hatóságok szerint ez a szíriai férfi interneten állt kapcsolatban más Leccóban élő családokkal, amelyeket az IÁ számára „toborzott".