Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szíriából irányíthatták a párizsi és brüsszeli merényletet

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. november 9. 17:17

A párizsi és brüsszeli terrortámadások újabb lehetséges kitervelőjét azonosították a hatóságok: a marokkói származású belga Oussama Atar a gyanú szerint Szíriából mozgathatta a szálakat – közölték november 8-án, kedden a nyomozáshoz közel álló források.

A tájékoztatás szerint a 32 éves férfi az Iszlám Állam dzsihadista szervezet tagja, és a tavaly november 13-i párizsi, valamint az idén március 22-én elkövetett brüsszeli terrorcselekmények koordinálásában is részt vehetett. Szíriából Oussama Atar – álnevén Abu Ahmed – az egyetlen olyan irányítója a támadásoknak, akit a nyomozás során azonosítottak – mondták a nyomozáshoz közel álló források.

A tavaly novemberi párizsi terrortámadásoknak 130, a március 22-i brüsszelieknek pedig 32 halottjuk volt.

Az Abu Ahmed álnév rövid idő alatt megjelent a nyomozati anyagokban, miután december 10-én Ausztriában kihallgatták az algériai Adel Haddadit és a pakisztáni Mohamed Uszmant. A két férfi 2015. október 3-án szállt partra Lérosz görög szigeten a menekültekkel együtt, ugyanakkor, amikor a magát a Stade de France francia nemzeti stadionnál november 13-án felrobbantó két öngyilkos merénylő.

Adel Haddadi egy ideig tagadott, majd bevallotta, hogy őket bízták meg a párizsi merényletek lebonyolításával, és a titokzatos Abu Ahmed szervezte meg európai utazásukat Szíriából. Az algériai gyanúsított a nyomozók által megmutatott fotókon Oussama Atart azonosította, hogy feltehetően ő Abu Ahmed – közölte az egyik forrás.

Az Abu Ahmed név a belgiumi dzsihadista sejt által használt egyik rejtekhely közelében egy szeméttárolóba dobott számítógép adatainak feltárásakor is felmerült a nyomozás során. A nyomozók a gépen olyan beszélgetéseket találtak, amelyeket a terrorcsoport tagjai feltehetően Abu Ahmeddel folytattak, ezekben végrendeletekről és az akciók elkövetési módjáról esett szó – a nyomozáshoz közel álló egyik illetékes szerint.

Oussama Atarnak, a brüsszeli öngyilkos támadások során meghalt Bakraoui fivérek távoli unokatestvérének a neve évek óta ismert a terrorelhárítás előtt.